Bekérette a Külügyminisztérium Szlovákia nagykövetét
A szlovák külügyminiszter azzal vádolta Magyarországot, hogy területi követelései vannak Szlovákiával szemben.
A szlovák külügyminiszter azzal vádolta Magyarországot, hogy területi követelései vannak Szlovákiával szemben.

Szerintük Romániában nem létezik olyan, hogy „úgynevezett Székelyföld”.

A kormányellenes tiltakozásokra adott reakciók miatt.

Bekérették az iráni külügyminisztériumba a brit nagykövetet, miután Londonban azt közölték, hogy vizsgálataik szerint szinte biztosra vehetően az iráni fegyveres erők egyik alakulata, az Iszlám Forradalmi Gárda hajtott végre támadást két olajszállító tart
Továbbra is felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja a magyar külügy, hogy a svéd miniszter nácizmussal vádolja a magyar kormányt, mert „segítjük a gyermeket vállaló magyar családokat”.

A magyar külügyminisztérium válaszul bekérette a svéd nagykövetet, hogy tiltakozzon a svéd társadalombiztosítási miniszter szavai ellen.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

A NATO kénytelen volt harci repülőgépeket riasztani, hogy megfigyeljék az orosz „medvéket”.

Boldog karácsonyt!

Cáfolta a hírportál értesüléseit a szóvivő.

Instagram-oldalán üzent ukrán barátainak.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.