Orbán Viktor is részt vesz a Belügyminisztérium koordinációs értekezletén
A tanácskozás után, várhatóan 10.30-kor a Belügyminisztérium épületében sajtótájékoztatót tartanak.
A tanácskozás után, várhatóan 10.30-kor a Belügyminisztérium épületében sajtótájékoztatót tartanak.
Az illegális migráció veszélyezteti Európa biztonságát, és a külső határok védelmét meg kell erősíteni – hangsúlyozta a Belügyminisztérium.
Már több mint 4,6 millió új típusú, azaz 2016. január 1. után kiadott személyazonosító igazolvány van forgalomban – írja a Belügyminisztérium tájékoztatása alapján a Világgazdaság hétfői száma.
A flotta 22 hajója a kilenc kijelölt állomáshelyen védekezésre kész – közölte a Belügyminisztérium (BM) közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára.
A 2016-tól szervezett roma platform országjáró egyeztető fórum azokban a megyékben indult, amelyekben a legnagyobb volt a roma népesség aránya.
A program a Belügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikája és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat együttműködésében valósul meg.
Csaknem automatikussá válik 2021 februárjától a gyermekszületéssel, a házassági névváltoztatással, az elhalálozással, valamint a jogosítványszerzéssel kapcsolatos ügyintézés.
A felhasználók a károsnak vélt tartalmakat az Európai Unió Safer Internet Programjának részeként működő weboldalon jelenthetik be.
Közösen lép fel a gyermekek internetes kiszolgáltatottsága ellen a Belügyminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat.
Az önkormányzatok kötelező feladatot ellátó intézmények fejlesztésére, felújítására, sportlétesítmény-fejlesztésre és belterületi utak, hidak és járdák felújítására pályázhattak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kollégái találtak rá a férfire, akire pizsamát adtak és egy ülésbe kötözték a leszállásig.
Ma akár záporok, zivatarok is előfordulhatnak.
Vadim Novinszki, volt ukrán parlamenti képviselő Tucker Carlsonnak adott interjú, melyben azt állítja, Zelenszkij diktatúrájában üldözik a keresztényeket, az ukrán emberek pedig félnek.
Biztos alapokon áll a magyar gazdaság.
A rangadó elején úgy tűnt, hogy a Veszprém nem talál fogást a szinte hibátlanul játszó szegedieken.
349 példányt készítenek a 85%-os méretű Bentley Blower Jr. villanymotoros mopedautóból.
Orbán forradalmat hirdetett az új zsarnokságok ellen, és mert forradalom, nem is tűrik.
A rangadó elején úgy tűnt, hogy a Veszprém nem talál fogást a szinte hibátlanul játszó szegedieken.
349 példányt készítenek a 85%-os méretű Bentley Blower Jr. villanymotoros mopedautóból.
A költő a pogány ellen vívott csatában bekövetkező hősi halált kereste.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.