Köszönet és megbecsülés az egészségügyben dolgozóknak Semmelweis-nap alkalmából
A kormány 2010 óta az egészségügyben hajtotta végre a legnagyobb mértékű béremelést.
A kormány 2010 óta az egészségügyben hajtotta végre a legnagyobb mértékű béremelést.
Az oktatás hatékonyabbá tételének érdekében javaslatcsomag kidolgozására kérték fel a Nemzeti Pedagóguskar (NPK) elnökét, Horváth Pétert.
A tárca feladatait mindig a kor követelményeinek megfelelően kell meghatározni – mondta.
A Belügyminisztérium bocsánatkérést vár a valótlan közlés miatt a szocialista politikustól.
Jelentős útfelújítás mellett bölcsőde és multifunkciós csarnok is épül a Veszprém megyei városban.
A hivatásos állomány idén közel 197 milliárd forinttal több pénzt visz haza, mint 2021-ben – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Hazánkban mintegy 65 ezer polgárőr teljesít szolgálatot, munkájukat a kormány anyagilag és erkölcsileg is megbecsüli.
A bűncselekményt nemcsak határokon átívelően, hanem egy államon, sőt akár egy adott háztartáson belül is elkövethetik.
Magyarország demokratikus jogállam, s mint ilyen, minden személy esetében minden időben a hatályos jogszabályoknak megfelelően járt és jár el – közölte a tárca.
Túlzóak és nem a valóságot tükrözik a rendvédelmi dolgozók pár százaléka által kitöltött kérdőívek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Napelemmel összekötve csökkenthető az üzemeltetés költsége.
Most is ugyanaz a cél, mint 2022 tavaszán.
A patrióta világ ismert alakjai lépnek színpadra Budapesten.
Az új mohácsi emlékhely nem a gyászról, hanem a jövőről szól.
A hazai futamára készülő spanyol világbajnokon a csapattulajdonos fia is átlépett.
A Tisza Párt személyzeti politikájáról nyilatkozott minap a HVG-nek Radnai Márk alelnök, a felekezet közösségépítésért felelős politikusa.
Négy regnáló, négy korábbi miniszterelnök, nyolc pártelnök, tizenegy miniszter és huszonöt képviselő szerte a világból.

Azonos esélyekkel kezdi a bajnoki döntőt a Veszprém és a Szeged, nehéz megmondani, ki az esélyes.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.