Megérkezett a napokban a pedagógusok megemelt bére
A korábbi évek ötvenszázalékos emelése után most újabb tízszázalékos emelés történt.
A korábbi évek ötvenszázalékos emelése után most újabb tízszázalékos emelés történt.
A harmincszázalékos béremelés nyomán augusztus elején kapja meg először magasabb fizetését a szakképzésban dolgozó 32 ezer szakember – közölte az ITM.
A szakszervezetek tüntettek, de a szolgáltató cég és a magyar állam keze meg van kötve.
Demonstrációt szerveztek holnapra a postások, akik általános alapbérfejlesztést szeretnének 2020-ra.
Augusztus elején létrejön az Esztergomi Szakképzési Centrum.
A baloldal korábbi hisztériakeltése és álhírterjesztése ebben az ügyben is teljesen alaptalannak bizonyult.
Egyes igazgatók az alapbérük csaknem dupláját is megkereshetik az új vezetői pótlékkal.
Komoly mértékben emelkedtek a bérek az egészségügyben, de még van elmaradás – mondta Gulyás Gergely.
Az irányelv szerint ötmilliárd forintig nyújthat állami támogatást a kormány a Magyar Postának, ami kevés.
A munkaerőhiánnyal küzdő cégek közül a Volán több száz munkavállalót toborzott a koronavírus megjelenése óta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ukrajnában a korrupció soha nem látott méreteket ölt.
A venezuelai lakosság továbbra is hisz Istenben.
PM Orban told host Andras Hont what would happen if he was hit by a tram tomorrow, but he also discussed Ukraine’s EU accession, U.S.–Hungary relations, and Peter Magyar.
A baleset miatt a 39-es kilométernél, Kápolnásnyék térségében a forgalmat megállították.
Mert a farizeusságnak, képmutatásnak, pofátlanságnak tényleg nincs határa.
Meloni korábban is hangsúlyozta, hogy Olaszország nem válhat Európa menekülttáborává.
A kerületben élők a városvezetés tehetetlenségének az áldozatai.

A ragályos vírus rendkívül könnyen terjed, ha egy állattelepen nem tartják be az óvintézkedéseket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.