A fertőzöttek száma meghaladta az 54 milliót a világban
A fertőzés 191 országban és régióban van jelen a betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább.
A fertőzés 191 országban és régióban van jelen a betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább.
Nótár Mary az utóbbi napokban nem érzi az illatokat, és az ízlelése sem az igazi.
Továbbra is szükséges a magyar emberek együttműködése és fegyelmezettsége a szabályok betartásában.
„A fájdalom a legtöbb étkezés után, ami a gyomromat támadja, nem szépítem, vetéléshez hasonló.”
A mai napon tartják a tüdőgyulladás világnapját, amit bakteriális vagy vírusos úton is könnyen el lehet kapni.
A színész először beszélt arról, hogy februárban ő és a felesége is megfertőződött a vírussal.
A kormány kihirdette az újabb védelmi intézkedéseket, a cél, hogy csökkentsük a megbetegedések számát.
A Szputnyik nevű vakcina most kapta meg félidős jelentését, amely szerint 92 százalékos a hatékonysága.
A járványt megállítani nem lehet, a cél a terjedés lassítása.
A megyei jogú városok számára előírt járatsűrítési terveket csütörtökig kellett benyújtani.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A spanyol klasszis négy szettben felülmúlta a címvédőt, és megszerezte pályafutása hatodik GS-serlegét.
34. Budapest Borfesztivál – a Spar támogatásával – 2025. szeptember 11–14. között a Budavári Palota teraszain.
Merész jóslattal állt elő a világhírű horroríró.
Luis de la Fuente együttese hat gólt szerzett a legnagyobb riválisa otthonában, Mikel Merino triplázott.
A fiatal drúz focisták több társukat is elvesztették.
A parádén az LY-1 és más drónvédelmi rendszerek is megjelentek.
Kocsis Máté el is mondta, mi lehet a háttérben.
A fiatal drúz focisták több társukat is elvesztették.
A parádén az LY-1 és más drónvédelmi rendszerek is megjelentek.
Kocsis Máté el is mondta, mi lehet a háttérben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.