A migrációs paktum megkapta az utolsó pecsétet Brüsszeltől
Varga Mihály: Ettől a pillanattól kezdve élő valósággá vált a dokumentumnak a hatálybalépése.
Varga Mihály: Ettől a pillanattól kezdve élő valósággá vált a dokumentumnak a hatálybalépése.
Ne lepődjünk meg: Lengyelország mindkét feltételnek, az LMBTQ és a migráció támogatásának is igyekszik megfelelni.
Hét éve volt a betelepítési kvóta elleni népszavazás, amelyen a magyar emberek egyértelműen elutasították a migránsok betelepítését.
Három dolgot említ a politikus, ami miatt veszélyes Magyarországra a brüsszeli kötelező betelepítési kvóta.
Ebből viszont most nem fognak enni – hangsúlyozta Deutsch Tamás.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság korábbi elnöke még 2016-ban megüzente a kelet-európaiaknak, hogy tanulják meg szeretni a migránskvótát.
„A magyar emberek már többször döntöttek arról, hogy nem akarnak bevándorlóországot.”
A kötelező át- és betelepítési kvóta kérdése továbbra is napirenden van – mondta Deutsch Tamás.
Brüsszel az elmúlt években többször próbálkozott állandó betelepítési keretrendszer létrehozásával, de a botrányos körülmények között elfogadott kvótát szinte senki nem hajtotta végre.
Böröcz László kiemelte: „Gyurcsány Ferencné” szerint nincsenek bevándorláspárti tervek, miközben a DK EP-képviselői megszavazták a migránsvízumot és a kötelező betelepítési kvótát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ha a megemelt védelmi költségvetés nagy része Ukrajnában köt ki, az tovább gyengíti az EU-t.
Meg kell felelniük a brüsszeli elvárásoknak.
Az olaszok hátat fordítottak az izraeli himnusz alatt a debreceni stadionban, majd Stop-táblákkal tiltakoztak.
Az elnök új szövetséget keres, de a parlamenti számok ellene dolgoznak.
Bernardo Silva leginkább válogatottunk kontratámadásaitól tart.
Sokkoló figyelmeztetés, Európába érkezhet a háború.
Marad a változékony, nyárias időjárás.
Bernardo Silva leginkább válogatottunk kontratámadásaitól tart.
Sokkoló figyelmeztetés, Európába érkezhet a háború.
Marad a változékony, nyárias időjárás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.