Patrióták a globalisták ellen
Az egész világ sorsa eldőlhet a jövő évi amerikai választásokon.
Az egész világ sorsa eldőlhet a jövő évi amerikai választásokon.

Gyermekek számára dolgozott ki nemváltást lehetővé tevő stratégiát Joe Biden amerikai elnök volt államtitkára.

Elhagyott laptopja alapján úgy tűnik, a korábban drog- és alkoholfüggőséggel is küzdő Hunter Biden pornófüggő is lehetett.

„A Wikipédia egyoldalúbb, mint valaha” – mondta Larry Sanger, az oldal egyik társalapítója.

Tagadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Kyodo japán hírügynökségnek adott interjúban, hogy Donald Trump amerikai elnök nyomást gyakorolt volna rá egyik választási ellenfele, Joe Biden volt alelnök ügyében indítandó vizsgálat érdekében.
Donald Trump amerikai elnök 400 millió dollár (körülbelül 122 milliárd forint) ukrajnai segély befagyasztását rendelte el néhány nappal azelőtt, hogy felhívta Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt, hogy indítson vizsgálatot Joe Biden volt amerikai alelnök é



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

A Tisza Párt egyik meghatározó figurája többször utalt rá: az erőszakos fellépés neveltetéséből fakad.

Ezek voltak a nap legfontosabb külpolitikai hírei.

„A szabadságunk iránti egyedülálló elkötelezettségének elismeréseként” adta át a díjat Maria Corina Machado az amerikai elnöknek.

A brit állampolgárok életéért London lesz a felelős – fogalmazott az orosz külügyi szóvivő.

A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a tűzzel játszottak a katalánok Santanderben.

Az Union ezzel az egy ponttal feljött a bajnoki tabella 9. helyére.

Izrael és a Hamász egymást vádolja a tűzszünet rendszeres megsértésével.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.