Legyünk optimisták! Nincs még minden veszve, mert Joe Bidenék jelenleg vesztésre állnak. A Columbia Egyetemen tanultuk még az 1980-as években, hogy hozzávetőlegesen négy jelentős szavazói bázis létezik az Egyesült Államokban, amely meghatározhatja egy elnökválasztás, illetve a kongresszusi választások kimenetelét. Ezek a választási régiók a nagyobb városok kezdőbetűiből tevődnek össze: Bos–Wash, Chi–Pitts, Ja–Mi és San–San. Hozzájuk lehet még csatolni a Sea-Port (Seattle-től Portlandig), New-Bat (New Orleans–Baton Rouge), a Den–Pho (Denver–Phoenix közé eső területet), valamint természetesen a Dal–Hou vidéket (Dallas–Houston) is.
Amerikát bennfentes módon ismerő személyek kitalálhatják, hogy az első a Boston és Washington között húzódó népességi terület (beleértve Providence-t, Hartfordot, New York Cityt, Philadelphiát és Baltimore-t), a második a Chicago és Pittsburgh között elterülő vidék (beleértve Detroit városát és Clevelandet), a harmadik a Jacksonville-től Miamiig terjedő vonal (amely Florida keleti partjának egészét fedi le hosszában), és a negyedik a San Franciscótól San Diegóig húzódó terület, amely természetesen a Szilícium-völgyet és Los Angelest is magában foglalja.
A legmeghatározóbb ezek közül az északkeleten elterülő Bos–Wash régió, amely majd mindig a demokratákat részesíti előnyben. A nagyvárosok esetében ez érthető: könnyen manipulálható tömegekről beszélünk, amelyek javarészt bevándorlókból, munkanélküliekből, szegényebb rétegekből és az őket manipuláló liberális médiaelitből tevődnek össze.
Ami viszont számomra ismételten meglepő volt a választásokat követően, hogy az Új-Angliában élő tehetős értelmiségi rétegek is rendre a demokratákat hozzák helyzetbe. A Connecticut, Rhode Island és Massachusetts államban élő polgárok dominánsan liberálisok, szociálisan érzékeny, törődő állampolgárok arculatát öltik magukra, noha gyakran kőgazdagok és magas szintű egyetemi diplomával rendelkeznek a Harvard, Yale, Columbia, Dartmouth, Cornell, Brown, Princeton egyetemekről. Egyfajta különös bűntudat rejtőzhet a lelkükben.
Az akadémiai elit ugyanis mindig liberális volt és az is marad. Ordas kétszínűség ez a részükről. Míg egyik kezüket habosra szappanozzák a csap alatt, a másikkal a hátsójukat igazgatják. Politikájuk szinte soha nem segíti a szegény rétegeket, a lecsúszottakat, a kisemmizetteket, mégis ebben a formában tetszelegnek szavazóik előtt.
Hazánkban úgy ismerik a hasonszőrűeket, mint a rózsadombi (szemlőhegyi) szavazókat. Amelyek jelenléte ma már nem csak a Rózsadombra korlátozódik. Budapest peremvidékén (Budaörs, Budakeszi, Telki, Üröm, Solymár, Szentendre) is kialakulófélben van egy hasonló elit, amelynek jómódú tagjai gyakran ellenzékiek, noha ezt többnyire burkolt, finomított formába öntve tálalják. Magyarul, van bennük egyfajta szégyenérzet is, hiszen miközben élnek a családtámogatási rendszer összes lehetőségével, illetve minden szóba jöhető állami támogatást igénybe vesznek, elégedetlenek a kormánnyal.
A tehetős belvárosiakkal és kertvárosiakkal ellentétben azonban minden országban létezik a vidéki gerinc, amely nem roppan össze. Amerikában és hazánkban is javarészt nemzeti érzelmű emberekről beszélünk a vidék esetében, akik munkából élnek, családközpontúak, vallásosak, hagyománytisztelők és átlátnak a szitán. Az ő nézeteiket nem lehet olcsó sallangokkal manipulálni, holmi „NER-lovag” porhintéssel szubverzió tárgyává tenni.
Az Egyesült Államokban a gerinces szavazók nem a partvidéken, hanem az ország belső területein élnek. A partvidéki államok közül talán csak a déli Florida és Texas konzervatív. A vidéki amerikaiak jellegzetes akcentussal beszélnek, mezőgazdaságból vagy kisvállalkozásokból boldogulnak, nem bankárok vagy transznacionális cégek igazgatói, hanem tanárok, ápolók, bolti dolgozók, autószerelők, tehénpásztorok és farmerek. Ezek az emberek többnyire hazafias érzelműek, családszeretők és vallásosak, akik a helyi közösségen belül is gyakran vállalnak hasznos feladatokat.
Ha megnézzük Amerika választási térképét, az ország ötven államának a fele a republikánusokat támogatja, míg a másik fele a demokratákat. Megyei bontásban ez azonban a republikánusok felé hajlik, az USA 3142 megyéjéből legutóbb 2496 (79 százalék) Donald Trumpra szavazott. Hiába azonban ez a fölény, népességarányosan rendre a nagyvárosok megyéi diadalmaskodnak.
Habár a politikai korrektség önkénye okán nem ildomos beszélni róla, mégis szükségszerű megemlíteni az Egyesült Államokban régóta meglevő rasszizmust. A fajgyűlölet befolyásolja a választásokat is, noha jellemzően inkább a fekete bőrűek és részben a hispán szavazók részéről. A fehér lakosság az USA-ban ugyanis egyáltalán nem faji megfontolások mentén szavaz, az ő esetükben bizonyos politikai elvek és aktuális témák mérlegelése kerül előtérbe. Erre Barack Obama megválasztásának demográfiai statisztikái voltak a legkifejezőbbek. A fekete szavazók mintegy kilencvenhat százaléka támogatta Obama elnökjelöltségét, míg a fehérek egyáltalán nem támogatták a fehér jelöltet (Mitt Romney-t) ilyen arányban, hiszen negyvenhárom százalékuk Obamára szavazott.
Míg a fehérek szuverének, a feketék szinte várják, hogy valaki megmondja nekik, kire szavazzanak. Már amennyiben van fekete elnökjelölt, mert legutóbb például nem volt. Ilyenkor azt támogatják, akit a fekete vallási és politikai megmondóemberek arra érdemesnek tartanak. Így 2020-ban Obama volt alelnökére, Joe Bidenre szavaztak óriási arányban. A válasz tehát egyértelmű: igen, létezik rasszizmus Amerikában, dominánsan a feketék részéről.
Milyen egyéb tényezők befolyásolhatnak egy elnökválasztást? Természetesen a média (elektronikus és nyomtatott sajtó), valamint az akadémiai elit kommunikációs stratégiája. Mindkettőt a liberálisok uralják Amerikában. Nem kicsit, nagyon. Szinte esélye nincs egy erős jobbos jelöltnek hatalomra kerülni. Inkább egy középutas jelöltnek (moderált demokratának vagy republikánusnak) van esélye népszerűséget kivívni magának.
Most azonban más a helyzet. Biden elnöksége ugyanis annyira kiverte a biztosítékot a társadalom legkülönbözőbb rétegeiben, hogy az előrejelzések szerint tömeges átszavazás valósulhat meg másfél év múlva, 2024 novemberében. Ebben a politikai hangulatban igenis van esélye egy markáns nézetekkel bíró hazafias jobboldali jelöltnek. Mind Trump, mind Ron DeSantis ennek alapján befutó lehet. A végső kihívó személye a republikánus előválasztás (primary) idején dől majd el.
Márai kristálytisztán látta a szuverén ember fontosságát sorsunk alakításában. A szuverén ember legfőbb ismertetőjele, hogy nem fél semmitől és nem dől be semminek. Szerény és udvarias, akkor is, amikor az igazságot hirdeti. Ugyanakkor Márai azt is megerősítette, hogy az emberi tudat tízezer éve nem sokat fejlődött. Csak a jelmezek változtak. A technológiai (digitális) fejlődés farvizén viszont egyfajta visszafejlődés, eltunyulás tapasztalható. Épp ezért a régiek hallása finomabb, eszük és látásuk élesebb volt. Az ember a technológia korában egyre irányíthatóbb, befolyásolhatóbb és bambább. Azt hiszi, gombnyomásra igazgatja a világegyetemet. Ahogy Einstein megjósolta, az elkövetkező világháborút szörnyű pusztító fegyverekkel és eszközökkel fogják vívni, de az azután következőt vélhetően ismét parittyákkal és botokkal. Én azokra szavazok, akik nem akarnak világháborút.
