Legyünk optimisták! Nincs még minden veszve, mert Joe Bidenék jelenleg vesztésre állnak. A Columbia Egyetemen tanultuk még az 1980-as években, hogy hozzávetőlegesen négy jelentős szavazói bázis létezik az Egyesült Államokban, amely meghatározhatja egy elnökválasztás, illetve a kongresszusi választások kimenetelét. Ezek a választási régiók a nagyobb városok kezdőbetűiből tevődnek össze: Bos–Wash, Chi–Pitts, Ja–Mi és San–San. Hozzájuk lehet még csatolni a Sea-Port (Seattle-től Portlandig), New-Bat (New Orleans–Baton Rouge), a Den–Pho (Denver–Phoenix közé eső területet), valamint természetesen a Dal–Hou vidéket (Dallas–Houston) is.
Amerikát bennfentes módon ismerő személyek kitalálhatják, hogy az első a Boston és Washington között húzódó népességi terület (beleértve Providence-t, Hartfordot, New York Cityt, Philadelphiát és Baltimore-t), a második a Chicago és Pittsburgh között elterülő vidék (beleértve Detroit városát és Clevelandet), a harmadik a Jacksonville-től Miamiig terjedő vonal (amely Florida keleti partjának egészét fedi le hosszában), és a negyedik a San Franciscótól San Diegóig húzódó terület, amely természetesen a Szilícium-völgyet és Los Angelest is magában foglalja.
A legmeghatározóbb ezek közül az északkeleten elterülő Bos–Wash régió, amely majd mindig a demokratákat részesíti előnyben. A nagyvárosok esetében ez érthető: könnyen manipulálható tömegekről beszélünk, amelyek javarészt bevándorlókból, munkanélküliekből, szegényebb rétegekből és az őket manipuláló liberális médiaelitből tevődnek össze.
Ami viszont számomra ismételten meglepő volt a választásokat követően, hogy az Új-Angliában élő tehetős értelmiségi rétegek is rendre a demokratákat hozzák helyzetbe. A Connecticut, Rhode Island és Massachusetts államban élő polgárok dominánsan liberálisok, szociálisan érzékeny, törődő állampolgárok arculatát öltik magukra, noha gyakran kőgazdagok és magas szintű egyetemi diplomával rendelkeznek a Harvard, Yale, Columbia, Dartmouth, Cornell, Brown, Princeton egyetemekről. Egyfajta különös bűntudat rejtőzhet a lelkükben.
Az akadémiai elit ugyanis mindig liberális volt és az is marad. Ordas kétszínűség ez a részükről. Míg egyik kezüket habosra szappanozzák a csap alatt, a másikkal a hátsójukat igazgatják. Politikájuk szinte soha nem segíti a szegény rétegeket, a lecsúszottakat, a kisemmizetteket, mégis ebben a formában tetszelegnek szavazóik előtt.
Hazánkban úgy ismerik a hasonszőrűeket, mint a rózsadombi (szemlőhegyi) szavazókat. Amelyek jelenléte ma már nem csak a Rózsadombra korlátozódik. Budapest peremvidékén (Budaörs, Budakeszi, Telki, Üröm, Solymár, Szentendre) is kialakulófélben van egy hasonló elit, amelynek jómódú tagjai gyakran ellenzékiek, noha ezt többnyire burkolt, finomított formába öntve tálalják. Magyarul, van bennük egyfajta szégyenérzet is, hiszen miközben élnek a családtámogatási rendszer összes lehetőségével, illetve minden szóba jöhető állami támogatást igénybe vesznek, elégedetlenek a kormánnyal.
