Kolumbusztól Trumpig: Törlés most
A világ történelméről alkotott ismereteinket alapjaiban akarják megváltoztatni.
A világ történelméről alkotott ismereteinket alapjaiban akarják megváltoztatni.

Will Smithtől Madonnáig szinte minden híresség feladatának érzi, hogy megszólaljon a BLM-ügyében.

A múlt eltörlésén igyekvők ismerik legalább hallomásból a Lenin névre keresztelt valamikori tömeggyilkost?

Mint kiderült, a programban úgynevezett „sokszínűségi trénerek” fogják majd okítani a fehér embereket.

Ungváry Krisztián náci egyenruhákat árul az internet erre szakosodott oldalain.

Az elméletét az aktivista egy genetikai magyarázattal is megpróbálta levezetni.

Pár éve múlva a „Black LGBT+ Lives Matter” mozgalom nevében még a fehér embert is betiltják hatóságilag.

A lövöldözéseknek 31 sebesült és öt halálos áldozatuk volt, közöttük egy 8 éves kislány is.
A radikális tömegmozgalom egyszerre árulja el a feketéket és a keresztényeket.

Elég volt a gyújtogatásokból, a szobordöntögetésekből, a fennálló világ elpusztítására irányuló akciókból!




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.