A hazugság momentuma
A Momentum politikusa most a Politico nevű lap hasábjain látott neki hazugságok segítségével hazát árulni.
A Momentum politikusa most a Politico nevű lap hasábjain látott neki hazugságok segítségével hazát árulni.
A legfrissebb fejlemények beigazolhatják, hogy az egész ügy nem más, mint egy előre eltervezett színjáték.
Az Orbán-fóbiás balliberális politikai közeg az, amelyiknek nagyon jól jön a médiabotrány.
Az Index igazgatósági elnöke elmondta, a baloldali politikus nyomására a teljes stáb ellene fordult.
A kuratórium elnöke arra gyanakszik, hogy csak színjáték volt a portál körüli botrány.
Elkezdték toborozni az új stábot, addig csökkentett üzemmódban működik a portál.
A volt főszerkesztő üzleti titkokat szivárogtatott ki és magas rangú baloldali politikusokkal egyeztetett.
Bodolai szerint Dull baloldali politikusokkal egyeztetve szándékosan robbantotta szét az Indexet.
Gyurcsányék visszavették a baloldali propagandalapot az „új baloldaltól”. Elsősorban a Momentumtól.
Nem sikerült visszavetetniük az elbocsátott főszerkesztőt, ezért felmondtak az indexes újságírók.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
KÉT MAGYARORSZÁG – A dollárcsapok elzárása máris az éhhalál szélére sodorta a „független-objektív” cselédsajtót.
A magyar lakosság töredékét fizeti az európai rezsinek, de mivel Brüsszel eltörölné a rezsicsökentést, a Tisza Párt elnöke is támadásba lendült.
Gubík László, a felvidéki magyar párt elnöke Pozsonyban arra az incidensre reagált, amelynek során a múlt héten egy magyar fiatalt nagy valószínűséggel azért ért támadás, mert magyarul beszélt.
Szakértők szerint számos gyakori szembetegség, szemprobléma oka valójában a stressz, ezért érdemes kiemelten figyelni látószervünk rejtett üzeneteire.
A miniszterelnök az európai uniós csúcstalálkozó előtt egy nappal a francia elnökkel tárgyalt Párizsban. Folytatás holnap Brüsszelben – írta a miniszterelnök.
Az Egyesült Államok elnöke a Hamásznak küldött üzenetet.
Alisson kapuját nem lehetett bevenni a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első meccsén.
A miniszterelnök az európai uniós csúcstalálkozó előtt egy nappal a francia elnökkel tárgyalt Párizsban. Folytatás holnap Brüsszelben – írta a miniszterelnök.
Az Egyesült Államok elnöke a Hamásznak küldött üzenetet.
Alisson kapuját nem lehetett bevenni a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első meccsén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.