Élsportból ismert agyi betegséget mutattak ki hajléktalanoknál
Kontaktsportokból ismert agyi elváltozást mutattak ki.
Kontaktsportokból ismert agyi elváltozást mutattak ki.

A férfi kiütött egy járókelőt, aki nehezményezte, hogy a járdán rollerezik, majd, mint aki jól végezte a dolgát, továbbhajtott.

Van még kérdés?


Egyhangú pontozással jutott tovább Imane Helif.

Kiszivárgott dokumentumok szerint pontosan tudtak az eredményekről.

A fősodrú média egyfajta győztes áldozatként próbálja bemutatni a sportolót.

Imane Helif könnyek közt nyilatkozott röviden a sajtónak.

Ameddig haza nem zavarják a férfiként nők között bokszoló alakot, a normális sportolók lázadjanak fel ez ellen a vérlázító aljasság ellen!


A kemény edzéstervekről híres színésznek hat hét alatt kellett magára szednie a kilókat.

Erdei Zsolt a születésnapján nem kívánt túl sokat, mégis ez volt a legtöbb, amit kaphatott.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Karácsonyék félmilliárdos „mikroadományai” miatt indult nyomozás érhet révbe.

Peptidek, SARMs, vegyületek – egyre több fiatal találkozik ezekkel az interneten könnyen beszerezhető szerekkel, miközben sokan nincsenek tisztában azzal, pontosan mik is ezek, miért illegális a kereskedelmük, és milyen súlyos egészségügyi következményekkel járhat a használatuk.

A belső mérés szerint csökken a biztosnak tartott egyéni körzetek száma.

Itt az év első telitalálata.

Az elnök tartózkodóbb álláspontját nemcsak a háborús fáradtság magyarázza.

Macronon élcelődött a biztonsági tanács elnökhelyettese.

A kényszersorozás megállíthatatlanul zajlik tovább.

Kemény szavak.

Hoffmannt a német romantika egyik legeredetibb és legsokoldalúbb alakjának tartják.

A csoportelsők rangadóján a könyöklése miatt eltiltott Fradi-klasszis is ott lehet már.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.