Migránsokat szállító taxist ítéltek el Tatán
Két év börtönbüntetésre ítélték azt a budapesti taxist, aki 4 afgán migránst akart az osztrák határra vinni.
Két év börtönbüntetésre ítélték azt a budapesti taxist, aki 4 afgán migránst akart az osztrák határra vinni.
Végrehajtandó börtönbüntetést kér vádiratában tizennyolc autópálya-rendőr ellen a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért, hivatali kötelességét megszegve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette, valamin
A TEK segítségével, egy zuglói szállodában fogták el a férfit, aki nem kezdte meg időben a börtönbüntetését.
A nő 2015 októbere és 2016 márciusa között mintegy 14 millió forint értékben tulajdonított el számítástechnikai eszközöket.
Benyújtotta a kormány a feltételes szabadlábra bocsátás szigorításáról szóló törvénytervezetet.
Tíz évvel a nagy vihart kavart WikiLeaks-botrány után a sokáig önkéntes házi őrizetben tartózkodó Julian Assange a bírái elé állt Londonban, ahol a taláros testület eldönti, kiadják-e Amerikának a számítógépes szakembert vagy sem. Ehhez az kellene, hogy b
Háfiz Szaídot terrorizmus finanszírozásának kétrendbeli vádjával kétszer öt és fél év börtönre ítélték, a két büntetést egyidejűleg kell letöltenie.
Szabó Balázsnak nem ez az első ügye, hiszen csoportosan elkövetett garázdaság és hivatalos személy elleni erőszak miatt egyszer már pénzbüntetéssel sújtották.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszter szerint egy politikus ma már nem élhet a Facebookon kívül, de csak a Facebookon sem.
Újabb videó érkezett Sátoraljaújhelyről.
Egy idős asszony megtörten mesélt arról, hogyan veszítette el élettársát a tiszakécskei gyilkosságban.
A demonstráción részt vett Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt stratégiai főtanácsadója, és videókapcsolaton szólt a tüntetőkhöz Elon Musk is.
Nem győzte fogadni a köszönéseket.
Az egyik áldozat egy négyéves gyerek.
Rengetegen voltak a rendezvényen.
Nem győzte fogadni a köszönéseket.
Az egyik áldozat egy négyéves gyerek.
Rengetegen voltak a rendezvényen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.