Nem szűnik a magyarellenes kampány Ukrajnában
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke hangsúlyozta: az ukrán politikusok még mindig azzal vannak elfoglalva, hogy ellenségképet gyártsanak, és ehhez a magyar kisebbséget is „felhasználják”.

Az ukrán külügyminisztérium az illetékes ukrán hatóságokhoz fordul azzal a kéréssel, hogy adjanak jogi értékelést Szijjártó Péter a nap folyamán Kárpátalján tett látogatásával kapcsolatban.
A július 21-én megrendezésre kerülő ukrajnai parlamenti választás volt a fő téma Orbán Viktor miniszterelnök és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökének megbeszélésén.
A Hír TV Globál című műsorában Gantner Barnabás és vendégei – Fedinec Csilla Ukrajna-szakértő és Brenzovics László a KMKSZ elnöke – észak-keleti szomszédunk jövőjét próbálták megfejteni.
Azonos nevű ukrán jelölt indításával igyekeznek rontani ellenfelei Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökének képviselőjelölti esélyeit a 2019. július 21-i előrehozott ukrán parlamenti választásokon a Nagyszőlős központ
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) jelöltjeit hivatalosan bejegyezték a július 21-re kitűzött ukrán parlamenti választásokra, s mivel eredményesen zárultak a tárgyalások az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséggel (UMDSZ), a két szervezet köz
Elsősorban a közelgő ukrajnai parlamenti választásokkal és a közigazgatási reformmal kapcsolatos kérdéseket vitatta meg a KMKSZ választmányi ülése szombaton Beregszászon.
Az Európai Néppárt ítélje el Kelemen Hunornak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének Ukrajnából történt kitiltását, és jelezze Kijevnek, hagyjon fel a magyarellenes akciókkal.
Ukrajna továbbra sem teljesítette a Velencei Bizottság korábbi, az oktatási törvényt érintő ajánlásait, noha a tervezett nyelvtörvény még messzebb megy a kisebbségek jogainak korlátozását illetően.
Aggodalomra ad okot az ukrán nyelvtörvény, az ugyanis abszurditásokat tartalmaz, a magánélet területére akarja száműzni a kisebbségi, köztük magyar nyelvet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Ferencváros a Máltán rendezett döntőben magabiztosan, két góllal győzte le a szerb Novi Belgrádot.
A Momentumhoz hasonlóan a Mindenki Magyarországa Néppárt sem fog indulni 2026-ban, de azért hagytak egy kiskaput.
A lakosok RO-Alert üzenetet fognak kapni. Akár 45 lakóházat is érinthet az evakuálás.
A gálát élőben közvetítette a Duna, az M2 Petőfi TV és a Petőfi Rádió.
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter számolt be a lehetőségről.
Már hetedik alkalommal vonult végig az 1848 méteres, két méter széles nemzet zászlója az Andrássy úton, hogy a Városligethez érve élő kokárdaként tisztelegjen a magyar hősök szoborcsarnokánál.
Győri-Lukács Viktória elárulta a Magyar Nemzetnek, hogy mi az esti program.
Tombol a kettős mérce.
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter számolt be a lehetőségről.
Már hetedik alkalommal vonult végig az 1848 méteres, két méter széles nemzet zászlója az Andrássy úton, hogy a Városligethez érve élő kokárdaként tisztelegjen a magyar hősök szoborcsarnokánál.
Győri-Lukács Viktória elárulta a Magyar Nemzetnek, hogy mi az esti program.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.