
Az egészségügy helyzete és a Brexit érdekli leginkább a brit választókat – mondta Magyarics Tamás külpolitikai szakértő.
Joseph Muscat baloldali máltai miniszterelnök hiába jelentette be, hogy jövő év elején távozik a hatalomból, az indulatok nem csitulnak a szigetországban.
„Nagyon sok embernek nagyon sok választást megnyertem már, de ebből most kimaradok” – fogalmazott Trump. Hozzátette: ő a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) híve.
Több mint másfél évtizedes mélypontra csökkent az idei év első felével zárult tizenkét hónapban az Európai Unió társállamaiból Nagy-Britanniába irányuló nettó bevándorlás, nem kis részben azért, mert a közép- és kelet-európai EU-országok állampolgárai köz
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint még karácsony előtt ismét a parlament elé kerül a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeit rögzítő megállapodás, ha a kormányzó Konzervatív Párt megnyeri a december 12-ére kiírt előre hozott választást.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint azért kellett kiírni a decemberben esedékes előre hozott választást, mert az eddigi parlament megakadályozta a brit EU-tagság megszűnéséről (brexit) hozott népszavazási döntés végrehajtását.
Nincs semmi garancia arra, hogy rendezett módon, megállapodással zárulnak Nagy-Britannia kilépési tárgyalásai az EU-ból, ezért Magyarország megkezdte a felkészülést a megállapodás nélküli Brexit esetére.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Fővárosi Közgyűlés képviselője kiemelte, egyértelmű cél, hogy egy Budapestet szerető közösséget hozzanak létre.
Egy „valószínűleg veszélyes anyagokkal kapcsolatos incidenst” vizsgálnak.
Felháborodva forrongnak az olaszok a két magyar lány megerőszakolása miatt.
A televízió kiemelkedően teljesített a nézettségi versenyben.
A 23 éves Kiss Levente a 16 között búcsúzott Liverpoolban.
A Szépművészeti Múzeum felülvizsgálatot kezdeményez.
A Fővárosi Fidesz elnöke szerint a Budapesti DPK legfontosabb feladata az eddig elért eredmények megvédése és lehetőségek kihasználása.
A 23 éves Kiss Levente a 16 között búcsúzott Liverpoolban.
A Szépművészeti Múzeum felülvizsgálatot kezdeményez.
A Fővárosi Fidesz elnöke szerint a Budapesti DPK legfontosabb feladata az eddig elért eredmények megvédése és lehetőségek kihasználása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.