Szijjártó rendre utasította a riportert: Ne sértegesse a magyarokat!
Az a körülbelül 200 ezer magyar, aki az Egyesült Királyságban él, hozzájárul az EU sikeréhez, és az Egyesült Királyságéhoz is. És ezért büszkék lehetünk rájuk – fogalmazott.
Az a körülbelül 200 ezer magyar, aki az Egyesült Királyságban él, hozzájárul az EU sikeréhez, és az Egyesült Királyságéhoz is. És ezért büszkék lehetünk rájuk – fogalmazott.
A brit Munkáspárt hét parlamenti képviselője bejelentette hétfői sajtótájékoztatójukon, hogy távozik az ellenzéki pártból.
Az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium alelnöke szerint „katasztrófa”, amit a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) ügyében „a politika művel”. Katherine Bennett a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában egyenes utalást tett arra, hogy az
Amennyiben Nagy-Britannia megállapodás nélkül lépne ki az Európai Unióból, az 0,5-1 százalékkal csökkentené Csehországban a bruttó hazai termék (GDP) növekedését – nyilatkozta Tomás Petrícek cseh külügyminiszter szombaton a cseh közszolgálati hírtelevízió
Ha tehetné, ma is a brit kilépés mellett szavazna Syed Kamall, az Európai Konzervatívok és Reformerek európai parlamenti frakciójának társelnöke.
Theresa May brit miniszterelnök szerint változatlan az a brit kormányzati célkitűzés, hogy az Egyesült Királyság március 29-én, szabályozott módon kilép az Európai Unióból.
Theresa May szerint még időre van szükség az Európai Unióval kezdeményezett tárgyalásokra a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló megállapodás London által kért módosításairól.
Nagy-Britannia védelmi minisztere szerint a világra leselkedő veszélyek miatt szükség van a brit haderő fejlesztésére, illetve arra, hogy fellépjenek azok ellen, akik megsértik a nemzetközi jogot.
A Brexit miatt számos cég tette már át központját Nagy-Britanniából Hollandiába és idén tovább nőhet ezek száma.
A külügyminiszter a brexittel kapcsolatban kiemelte: sajnáljuk, hogy elmennek, de ez a brit emberek döntése volt, amit tiszteletben kell tartani.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az EP-képviselő szerint az őszi politikai szezon első plenáris ülése feszült, politizált hangulatban zajlott.
A tanévkezdéssel megnő a fertőzések kockázata az iskolai és óvodai közösségekben is.
Megtörte a csendet a Paris SG-ből a Manchester City-hez igazolt olasz kapus.
A magyar miniszterelnök közösségi oldalán reagált a finn elnök szavaira.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.