A magyar civiltörvényt másolná Brüsszel
Bár korábban az EU bírálta a hazai törvényt, a Politico szerint jelenleg hasonló jogszabályon dolgozik az Európai Bizottság.
Bár korábban az EU bírálta a hazai törvényt, a Politico szerint jelenleg hasonló jogszabályon dolgozik az Európai Bizottság.

Gyurcsányék már nem tagadják, hogy saját hazájuk ellen áskálódnak – jelentette ki az EP-képviselő.

A baloldal támogatja az inflációt okozó brüsszeli szankciókat – áll a kormánypárt közleményében.

Az exportált ukrajnai termények jórészt nagy nyugati befektetőknek hajtanak hasznot.

Milliárdokkal finanszírozzák az amerikai spekuláns által pénzelt szervezeteket az Európai Unióból és a tengerentúlról.

Nagyon közel a megállapodás az igazságügyi csomagról is az uniós bizottsággal – tudatta az igazságügyi miniszter.

Az ingyenes utazásokkal kapcsolatos információk tisztázását kéri egyre több európai parlamenti képviselő az Európai Bizottságtól.

Harminc év globalizáció után ennek a folyamatnak a hátrányai, negatív gazdasági és társadalmi hatásai egyre nyilvánvalóbbak, amit a Covid-járvány még jobban kiemelt.

A jövő villamosenergia-piaca elképzelhetetlen nagy áramtárolási fejlesztések nélkül − hangsúlyozta a Fidesz európai parlamenti képviselője.

A brüsszeli vezetők birodalmat építenének, noha annak belső és külső gátjai is vannak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A digitális polgári kör alapítója, Kocsis Máté újabb helyszíneken veszi fel a harcot az álhírek ellen.

Magyar Péter bizalmasát már gyanúsítottként is kihallgatták a rendőrök.

A Tisza Párt elnökének keresztbe tett Varga Judit.

Egy messzi-messzi galaxis lakói látogattak a szolnoki RepTárba.

Legalább hárman életüket vesztették, több tucatnyian pedig megsebesültek.

„Józan hangokra van szükségünk!”

A gazdasági és a területi kérdések kerülhetnek elő az amerikai és az ukrán elnök mai megbeszélésén.

Ha van biztos pont az év végi bulinaptárban, az a Random Trip előszilveszteri koncertje a Várkert Bazárban.

Felháborító vádaskodással próbálta menteni magát.

Két sima és egy drámai meccset hozott a darts-vb vasárnap délutáni szakasza.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.