Hetek óta nincsen válasz Brüsszelből
Három hete már, hogy Orbán Viktor levélben fordult az Európai Bizottsághoz.
Három hete már, hogy Orbán Viktor levélben fordult az Európai Bizottsághoz.

Egyértelmű a kettős mérce, és mi ezt határozottan elutasítjuk – jelentette ki Tymoteusz Zych.

Az ellenzék uniós szervezetekbe delegált tagjain keresztül naponta kelti rossz hírét hazánknak.

Samuel Paty munkája során párbeszéden és tudáson alapuló társadalmi értékékeket akart átadni diákjainak.
A magyarországi baloldal összes EP-képviselője aktívan a hazája ellen dolgozik – vélekedett a politikus.

A jelenlegi 1400 forintról akár 1600 forintig is felszökhet egy doboz cigaretta átlagára jövő áprilisban.
Egyáltalán nem biztos, hogy az idén a blokkból távozott Nagy-Britannia utoljára téma a huszonhetek között.

Brüsszelből, a csütörtöki miniszterelnöki csúcstalálkozó helyszínéről jelentkezett Orbán Viktor

A lengyelek készek arra, hogy megvétózzák az uniós költségvetési tervet.
Ma Magyarországon mintegy hatvanezer civil szervezet működik, pályázni pedig 15-20 ezer szokott.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szervezők több helyszínen, számos programmal készülnek.

Sok lehet a gond a tiszás jelölt alapítványa körül.

Budai Gyula szerint nem véletlen, hogy Magyar Péter szakértőjének nem adják vissza a fegyverét.

Folytatódik a miniszterelnöki országjárás.

A megállapodást rendkívül egyenlőtlen versenyre kényszerítené a magyar gazdákat.

A Néppárt döntése kikövezte Európa útját a háborúba.

Döntés született arról, hogy az Európai Bizottság hárommilliárd eurót fordít a migrációval kapcsolatos kiadásokra.

A kínai kormány döntésének oka, hogy több halálos baleset is történt az országban, amik után nem nyíltak ki az ajtók.

Karácsony Gergely Stockholmban vett át LMBTQ-elismerést, miközben a főváros vezetése továbbra is törvénytelenül működik helyettes nélkül.

Közleményt adott ki a hatóság, folyamatosak az ellenőrzések.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.