A visegrádi országok harminc évvel ezelőtt hárman kezdték meg együttműködésüket – még létezett Csehszlovákia –, ma már négyen vannak, noha egyes tegnapi felvételek tanúsága szerint öt vezető állt sorban egymás mellett Krakkóban. Új tagot köszönthetünk? Nem, a közép-európai kormányfőket Charles Michel, az Európai Tanács belga elnöke egészítette ki. Kedves gesztus, hogy meghívták, kedves volt tőle is, hogy eljött, de alighanem azt érezhette, mint 1974-ben Losonczi Pál Richard Nixon amerikai elnök mellé ültetve Georges Pompidou temetésén: érti ugyan, mit keres itt, jó képet is igyekszik vágni hozzá, de ez a sztori most nagyon nem róla szól. Az érzés kölcsönös: az EU iránti, amúgy sem töretlen lelkesedésünk fittyedten ernyedt alá az utóbbi, vészterhes hónapokban. A brüsszeli vezetés, mintha csak Karinthy lapjairól lépett volna ki, úgy magyarázza a bizonyítványát: miért késlekedett az életmentő vakcinák engedélyezésével és – mint elhatározták – közös beszerzésével. Olyan fejlett, de az unión kívüli országokhoz képest például, mint Nagy-Britannia vagy Izrael. Holott a koronavírus elleni oltóanyagok két értelemben is életmentők (lennének): nemcsak a kór halálos szövődményeitől védenek meg bennünket, hanem azt is lehetővé teszik, hogy életünk mihamarabb visszatérhessen a régi kerékvágásba.
kormány
Békeköltségvetés
Ha minden jól alakul, akkor újra felpöröghet a belső fogyasztás, az embereknek végre nem a legrosszabbakra kell készülniük, hanem mindenki ismét léphet előre egyet.
