A visegrádi országok harminc évvel ezelőtt hárman kezdték meg együttműködésüket – még létezett Csehszlovákia –, ma már négyen vannak, noha egyes tegnapi felvételek tanúsága szerint öt vezető állt sorban egymás mellett Krakkóban. Új tagot köszönthetünk? Nem, a közép-európai kormányfőket Charles Michel, az Európai Tanács belga elnöke egészítette ki. Kedves gesztus, hogy meghívták, kedves volt tőle is, hogy eljött, de alighanem azt érezhette, mint 1974-ben Losonczi Pál Richard Nixon amerikai elnök mellé ültetve Georges Pompidou temetésén: érti ugyan, mit keres itt, jó képet is igyekszik vágni hozzá, de ez a sztori most nagyon nem róla szól. Az érzés kölcsönös: az EU iránti, amúgy sem töretlen lelkesedésünk fittyedten ernyedt alá az utóbbi, vészterhes hónapokban. A brüsszeli vezetés, mintha csak Karinthy lapjairól lépett volna ki, úgy magyarázza a bizonyítványát: miért késlekedett az életmentő vakcinák engedélyezésével és – mint elhatározták – közös beszerzésével. Olyan fejlett, de az unión kívüli országokhoz képest például, mint Nagy-Britannia vagy Izrael. Holott a koronavírus elleni oltóanyagok két értelemben is életmentők (lennének): nemcsak a kór halálos szövődményeitől védenek meg bennünket, hanem azt is lehetővé teszik, hogy életünk mihamarabb visszatérhessen a régi kerékvágásba.
Régebben a visegrádi országok azzal a kihívással küszködtek: hogyan tölthetnék meg minél több tartalommal az együttműködésüket? Ám az utóbbi bő öt évben az élet megoldotta ezt a problémát, tálcán kínálva a területeket, amelyeken a közép-európai országok egymásról vehettek példát, egymás hangját erősítették, és Brüsszelben is elfogadtatták: több mint hatvanmillió európai polgár képviselőjeként súlya van az álláspontjuknak. Az előző ilyen ügy a migráció volt: a négyek szembehelyezkedtek az EU bevándorlásbarát álláspontjával és a kudarcnak bizonyult kvótarendszerrel. Ezen keresztül, hónapról hónapra bizonyosodott be, hogy létezik a közös történelmünkben is gyökerező közép-európai mentalitás, ahogyan az is: Budapestnek, Pozsonynak, Prágának és Varsónak vannak a nyugat-európai magországokéitól gyökeresen eltérő érdekei is.