A visegrádi országok harminc évvel ezelőtt hárman kezdték meg együttműködésüket – még létezett Csehszlovákia –, ma már négyen vannak, noha egyes tegnapi felvételek tanúsága szerint öt vezető állt sorban egymás mellett Krakkóban. Új tagot köszönthetünk? Nem, a közép-európai kormányfőket Charles Michel, az Európai Tanács belga elnöke egészítette ki. Kedves gesztus, hogy meghívták, kedves volt tőle is, hogy eljött, de alighanem azt érezhette, mint 1974-ben Losonczi Pál Richard Nixon amerikai elnök mellé ültetve Georges Pompidou temetésén: érti ugyan, mit keres itt, jó képet is igyekszik vágni hozzá, de ez a sztori most nagyon nem róla szól. Az érzés kölcsönös: az EU iránti, amúgy sem töretlen lelkesedésünk fittyedten ernyedt alá az utóbbi, vészterhes hónapokban. A brüsszeli vezetés, mintha csak Karinthy lapjairól lépett volna ki, úgy magyarázza a bizonyítványát: miért késlekedett az életmentő vakcinák engedélyezésével és – mint elhatározták – közös beszerzésével. Olyan fejlett, de az unión kívüli országokhoz képest például, mint Nagy-Britannia vagy Izrael. Holott a koronavírus elleni oltóanyagok két értelemben is életmentők (lennének): nemcsak a kór halálos szövődményeitől védenek meg bennünket, hanem azt is lehetővé teszik, hogy életünk mihamarabb visszatérhessen a régi kerékvágásba.
Kulja András
Ha Magyar Péterről és bandájáról van szó, az etikát messziről el kell felejteni
Mégis, mi járhatott Magyar és Kulja fejében? Talán nem értik meg, hogy az egészségügyi intézményekben szigorúan szabályozott feltételek között zajlik a munka?
