Egyetlen fényképpel leleplezték a jogállamisági jelentést
Az Alapjogokért központ egy mondattal világított rá arra, mennyire kell komolyan venni a jelentést.
Az Alapjogokért központ egy mondattal világított rá arra, mennyire kell komolyan venni a jelentést.

Pénteken is folytatódik a brüsszeli találkozó, terítéken az egységes belső piac, az iparpolitika és a digitalizáció kérdései.

Megbízhatóságát és objektivitását az határozza meg, hogy milyen forrásokra támaszkodik.

Az Európai Bizottságnak a kormányokkal és a parlamentekkel is kötelessége lenne párbeszédet folytatni.
A Die Zeit című liberális német hetilap közölt interjút Varga Judittal csütörtöki számában.

Ha a jogállamisági viták akadályozzák a pénzügyi alap működését, lehetőség van kormányközi megoldásra.

A Soros Györgyhöz kötődő civil szervezetek véleménye és az Index is belopta magát a hazánkról szóló brüsszeli dokumentumba.

Először jelentkezett a Jogállamisági percek az igazságügyi miniszter videóüzenetével.
Varga Judit igazságügyi miniszter semmi jóra nem számít a brüsszeli dokumentumtól.

Komoly terhet róna Brüsszel a gazdálkodókra, hogy Európa elérhesse a 2050-re kitűzött karbonsemlegességet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az útfelújításokra fordított források drasztikus csökkentése miatt ma már akár több tízezer kátyú is nehezíti az autósok mindennapjait Budapesten.

A magyar rezsicsökkentés az atomenergiára, a hosszú távú földgázbeszerzésre és a rezsivédelmi alap működtetésére épül.

Hihetetlen történet.

A Tisza az egyházakat is megsanyargatná.

Rutte további forrásokat keres Ukrajna támogatásához.

Évi 1,5 milliárd euróra is növekedhet Írország migrációs kiadása.

A politikus elhatárolódik az Európai Néppárttól, majd a választás után egyenesen Ursula von der Leyenhez siet.

Súlyos fenyegetéssé válhat az elszabaduló mesterséges intelligencia is a nukleáris eszkaláció veszélye mellett.

Másfél hónap múlva létfontosságú mérkőzés vár Mircea Lucescu csapatára.

Az érintett cég megtette az intézkedéseket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.