Huszár újsággal
A Nemzet Főtere több mint százharminc ismeretterjesztő cikkével széles olvasóközönséget céloz meg.
A Nemzet Főtere több mint százharminc ismeretterjesztő cikkével széles olvasóközönséget céloz meg.

Hogy látszatja is legyen, milyen szüksége van Budapestnek öt főpolgármester-helyettesre (fejenként havi 1,3 millióért), nevezettek időnként beülnek az ATV műsorába.

Nem minden baloldali polgármester partner A Város Mindenkié csoport Airbnb-t beszántó elképzeléseiben.

Korányi Dávid, Bajnai Gordon embere külügyi pozíciót vinne egy esetleges Karácsony-kormányban.

Az önkormányzati működési kompenzációkról még nem született döntés.

Sztojka nem tudja, mit hoz számára a jövő, de már csak azért is kijön zenélni, mert az a lelki egészségéhez kell.

Az 1944. április 3-áról 4-ére virradó éjjelen érte az első bombatámadás Budapestet.

A Budapestre utazók közül többen válthatnak a légszennyező és forgalmi dugókat okozó autóról a gyors, környezet- és klímabarát vasútra – tájékoztatott a Budapest Fejlesztési Központ.

Győri Péter alapítványai egyre több helyről kapnak támogatásokat, immár Józsefvárosból is csurrant hárommillió forint.

Az olasz Liga párt vezetője Orbán Viktorral és Mateusz Morawieckivel egyeztet csütörtökön Budapesten.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Akár a mesterdiploma megszerzésééig.

Lehet jobb is – kommentálta a videót a miniszterelnök.

A magyar rendőrök teljesítményéről mindenki elismerősen nyilatkozott.

Mindaddig nagyon érzékeny a kifejezésre, amíg nem ő használja másokkal szemben.

Magyarország számára egyedülálló módon nyílt meg az a lehetőség, hogy szisztematikus előkészítő munka után komplex, stratégiai megállapodáscsomagot kössön az Egyesült Államokkal – közölte a miniszterelnök politikai igazgatója.

Meredeken nőtt a menedékkérelmek száma.

Az ukrán elnök kijelentette: a várost állandó orosz dróntámadások fenyegetik, ezért többletvédelemre van szükség.

Több mint ezer labdarúgót tiltottak el ideiglenesen Törökországban.

Szakmai tévedéseket oszlat el az Oeconomus gazdaságkutató elemzője.

A honvédelmi miniszter büszke a magyar békefenntartókra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.