A fővárosi Fidesz kifejezte háláját az egészségügyi dolgozóknak + videó
Advent harmadik vasárnapján, örömvasárnapon a Fidesz budapesti szervezete a Szent János kórházba látogatott el.
Advent harmadik vasárnapján, örömvasárnapon a Fidesz budapesti szervezete a Szent János kórházba látogatott el.

A rendőrség nagyjából egy kilométer sugarú körben lezárta a területet. Ez több forgalmas útszakasz, köztük a Rákóczi híd lezárását is jelenti.
Ajándékkal köszönte meg a fővárosi Fidesz az egészségügyi dolgozók odaadó munkáját.

Lényegében arra kérik az embereket, hogy ha a zsebtolvajokat el akarják kerülni, ne vegyék igénybe a BKK szolgáltatásait.

Hamarosan darázsgarázsok is feltűnnek a méhbaráttá alakítandó közparkokban.

Idén is közösen szedte csokorba az általuk kínált termékeket és szolgáltatásokat a budapesti bevásárlóutcák.

Új árvízi védmű, part menti gyalogossétányok, kerékpárutak és hajóállomások is épülnek.

Szerinte három dologgal küzdenek egyszerre: a járvánnyal, a válsággal és a kormányzati megszorításokkal.

Nem csoda, hogy az oknyomozás során a PestiSrácok.hu egyik érintett cégnél sem talált – nemhogy buszokat – de még embereket sem.
A Leisztinger Tamáshoz és Tüttő Katához is köthető botrányos ügyben egy magánszemély fordult a hatóságokhoz.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter pedig kiszolgáltatná a magyarokat.

Demonstrációt tartottak a Dankó utcában. Karácsony Gergely is ott volt.

Hazánkban kisebb az uniós átlagnál a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatával élő gyermekek aránya. Mutatjuk a pontos adatokat!

Felsővezeték-szakadás okoz fennakadást.

Donald Tusk miniszterelnök-helyettesét kifütyülték a nemzeti ünnepen.

A miniszterelnök politikai igazgatója arról írt, hogy már kész forgatókönyv van Ukrajna uniós csatlakozásáról.

A tárgyalásokat követően derűs hangulatban utaztak haza a politikusok és a munkatársaik.

„Ide vezet, ha egy háborúban álló ország vállalatára bízzák magyar emberek adatait.”

Az önkormányzati világ stabilan működik, hangsúlyozta Dukai Miklós.

„Azt is látjuk, hogy az a magyarországi párt, amely Ukrajnával szövetséges, Brüsszelt pedig kiszolgálja, mit tenne, ha kormányra kerülne.”
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.