Hulljon le a zöld hályog!
Ha Karácsony Gergelyen, a baloldal főpolgármester-jelöltjén múlna, akkor ma Budapestnek nem lenne elfogadott klímastratégiája.
Ha Karácsony Gergelyen, a baloldal főpolgármester-jelöltjén múlna, akkor ma Budapestnek nem lenne elfogadott klímastratégiája.

A főpolgármester-helyettesek értelmezhetetlennek nevezték Karácsony Gergelynek a patkánymentesítési közbeszerzés ügyében rendkívüli közgyűlési ülés összehívására vonatkozó kezdeményezését.
Az ellenzéki bírálatokkal szemben a klímaváltozásra adandó válaszok, intézkedések már a 2020-as fővárosi költségvetésbe is beépülhetnek.

A városrész önkormányzatának közlése szerint a cél az, hogy a szemléletformálás már a legkisebbeknél is elkezdődjön.
A LOT vezérigazgatója elmondta, első alkalommal nyitnak Budapestről keletre járatot, amely rendkívül nehéznek bizonyult, ezért szükség volt a Külgazdasági és Külügyminisztérium segítségére is.

A harc a bizonytalanok, a választásokon általában inaktívak felhergelésére irányul. Ilyen körülmények között pedig kétségünk ne legyen az oly hőn áhított vita színvonalát illetően.

A robbanás következtében két ember megsérült, őket a mentők kórházba vitték. A tűzoltók a szakemberek segítségével elzárták a gázt. Így a tűz megszűnt, nem terjedt tovább az épületben.
Segítsen neked a Gyurcsány!

A baloldal főpolgármester-jelöltje bár megígérte, nem ment be a köztévé reggeli műsorába, ahogy csütörtöki sajtótájékoztatóját is zárt körben tartotta meg.
A kormány célja, hogy a következő három-négy évben valamennyi budapesti földutat leaszfaltozza, ezért a jövő évi költségvetés is tartalmaz forrásokat erre a célra.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Donald Trump szereti a magyarokat, a háborút pedig utálja – mondta reggeli rádióinterjújában a miniszterelnök.

Nem vállalja a felelősséget tettééért Oláh József.

Orbán Viktor sikeres amerikai útja után minden második magyar a kormányoldal győzelmére számít, míg a Tisza győzelmét csak a magyarok harmada tartja valószínűnek.

Pénteken látványosan kettészakad az időjárás hazánkban.

Mindent felkutatnak a keresőcsapatok.

Európa már nem úgy ünnepel, mint hajdanán.

Papíron demokrácia, a valóságban valami egészen más.

A szövetségi kapitány nem hagyta szó nélkül a drukkerek sértegetését.

A szurkolókon szerencsére, ahogy Jerevánban, a Puskás Arénában sem múlik semmi.

Miután az ír válogatott nagy meglepetésre legyőzte Portugáliát, vasárnap Budapesten dől el minden.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.