Köves Slomó: A gyűlöletre nem lehet gyűlölettel emlékezni

A gyűlöletre és a gyűlölködőkre nem gyűlölettel, hanem méltósággal kell emlékezni – mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija a budapesti gettó felszabadulásának 75. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen pénteken Budapesten.

Köves Slomó úgy fogalmazott: nem az a kérdés, hogy kik voltak a szüleink, hanem az, hogy mit kezdünk az ő emlékükkel.

- Közös feladatunk tartalmassá tenni az emlékezést akkor is, amikor a túlélők, azok, akiknek személyes emlékeik vannak a vészkorszakról, már nem lesznek közöttünk – mondta.

Ez a fajta, nem személyes múltra emlékezés egyfelől könnyebb, hiszen kevesebb fájdalommal jár, ugyanakkor sokkal több tévelygésre ad lehetőséget.

Példaként Pokorni Zoltán (Fidesz) XII. kerületi polgármester nagyapjáról szóló visszaemlékezésének fogadtatását említette. – Megdöbbentem nemcsak azon a pár őszinte mondaton, amit tőle hallhattunk, hanem visszaemlékezésének tévelygő fogadtatásán is, azon, hogy a polgármester személyes mondatait milyen kevesen fogadták az elvárható nyitottsággal és érzékenységgel – fogalmazott.

Hozzátette: ahogy nem érdem áldozatok leszármazottainak lenni, ugyanúgy nem bűn tettesek unokáinak lenni. Nem az a kérdés, hogy kik voltak a nagyszüleink, hanem hogy a rájuk való emlékezés tud-e aktuális tanulsággal szolgálni a mi életünkben.

Niedermüller Péter (DK) erzsébetvárosi polgármester arról beszélt: az emlékezés mindig morális és politikai aktus is, a saját felelősségünkkel való szembenézés. Ami 1944 és 1945 telén a VII. kerületben és egész Budapesten történt, az az ország szégyene. – Nem elfelejthető és nem is megbocsátható (...), olyan teher, amellyel mindannyiunknak együtt kell élnünk – fogalmazott a politikus.

A magyar történelem legfeketébb bűne, hogy nem tudtuk megvédeni zsidó polgártársainkat, vagy nem is akartuk megvédeni őket, hiszen már a 20-as évektől megjelent egy sor zsidótörvény, amelyekre a magyar társadalom jelentős része a füle botját sem mozgatta. Ezzel a felelősséggel a mai napig szembe kell néznünk – hangoztatta.

Borzalmas bűn az a gyűlölet, ami elindította a holokauszt eseményeit, ezért ma is az egyik legfontosabb feladat felszólalni a gyűlöletbeszéd, a kirekesztés ellen – tette hozzá Niedermüller Péter.

Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael budapesti nagykövete azt hangsúlyozta: Budapest utcáin járva számos emlékhely késztet arra, hogy megálljunk és gondolkozzunk a múlt szörnyűségein. Az emlékezés pedig különösen fontos ma, amikor Európa-szerte ismét növekszik az antiszemitizmus, embereket nyíltan támadnak vallási vagy etnikai hovatartozásuk miatt – mondta a nagykövet.

Fahidi Éva író, holokauszt-túlélő azt mondta: ahhoz a generációhoz tartozik, amelyik ha emlékezik, mindig gyászol is. A gettó 75 évvel ezelőtti felszabadítása örömteli, de nem lehet rá úgy emlékezni, hogy közben ne jusson eszünkbe azoknak az embereknek a szenvedése, akik a gettó falai között megfagytak vagy éhen haltak.

Szólt arról is: 18 éves volt, amikor megtapasztalta, hogy egyszerre gyűlöltté vált, és a világon bármit meg lehetett vele tenni. A legszörnyűbb indulat a gyűlölet, de aki megtapasztalja, hogy gyűlölik, biztosan olyan ember akar lenni, aki nem gyűlöl.

A rendezvényen az áldozatok emlékére Oberlander Báruch, a Budapesti Ortodox Rabbinátus vezetője mondott kádist, majd a jelenlévők meggyújtották az emlékezés mécseseit.

A budapesti nagy gettó határait megszabó belügyminiszteri rendelet 1944. november 29-én jelent meg, a Dohány utca, Nagyatádi Szabó (ma Kertész) utca, Király utca, Csányi utca, Rumbach Sebestyén utca, Madách Imre út, Madách Imre tér és a Károly körút által határolt területet december 10-én zárták le.

A gettó 4513 lakásába 40 ezer embert telepítettek a városban elszórt csillagos házakból. Ez a szám gyorsan emelkedett, a következő év elejére elérte a 70-80 ezret. Az összezsúfolt embereknek a Vöröskereszt erőfeszítései ellenére is csak napi 700-800 kalória élelem jutott (a kenyérfejadag 15 deka volt), amikor pedig december végén bezárult a szovjet ostromgyűrű, a helyzet még kritikusabbá vált. A gettóban az egészségügyi viszonyok minősíthetetlenek voltak, az emberek tömegesen haltak meg, decemberben naponta 80-120 halottat vittek ki onnan.

A gettó 1945. január 18-i felszabadulásakor csak a Klauzál téren több mint 3000 temetetlen holttestet találtak.