Fahidi Éva író, holokauszt-túlélő azt mondta: ahhoz a generációhoz tartozik, amelyik ha emlékezik, mindig gyászol is. A gettó 75 évvel ezelőtti felszabadítása örömteli, de nem lehet rá úgy emlékezni, hogy közben ne jusson eszünkbe azoknak az embereknek a szenvedése, akik a gettó falai között megfagytak vagy éhen haltak.
Szólt arról is: 18 éves volt, amikor megtapasztalta, hogy egyszerre gyűlöltté vált, és a világon bármit meg lehetett vele tenni. A legszörnyűbb indulat a gyűlölet, de aki megtapasztalja, hogy gyűlölik, biztosan olyan ember akar lenni, aki nem gyűlöl.
A rendezvényen az áldozatok emlékére Oberlander Báruch, a Budapesti Ortodox Rabbinátus vezetője mondott kádist, majd a jelenlévők meggyújtották az emlékezés mécseseit.
A budapesti nagy gettó határait megszabó belügyminiszteri rendelet 1944. november 29-én jelent meg, a Dohány utca, Nagyatádi Szabó (ma Kertész) utca, Király utca, Csányi utca, Rumbach Sebestyén utca, Madách Imre út, Madách Imre tér és a Károly körút által határolt területet december 10-én zárták le.
A gettó 4513 lakásába 40 ezer embert telepítettek a városban elszórt csillagos házakból. Ez a szám gyorsan emelkedett, a következő év elejére elérte a 70-80 ezret. Az összezsúfolt embereknek a Vöröskereszt erőfeszítései ellenére is csak napi 700-800 kalória élelem jutott (a kenyérfejadag 15 deka volt), amikor pedig december végén bezárult a szovjet ostromgyűrű, a helyzet még kritikusabbá vált. A gettóban az egészségügyi viszonyok minősíthetetlenek voltak, az emberek tömegesen haltak meg, decemberben naponta 80-120 halottat vittek ki onnan.
A gettó 1945. január 18-i felszabadulásakor csak a Klauzál téren több mint 3000 temetetlen holttestet találtak.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!