Százesztendős az Operettszínház + videó (1. rész)
Kiss-B. Atillával, a Budapesti Operettszínház főigazgatójával beszélgettünk videóinterjúnk első részében.
Kiss-B. Atillával, a Budapesti Operettszínház főigazgatójával beszélgettünk videóinterjúnk első részében.

A mosoly országa Lehár Ferenc életművének összegzése.

A járvány okozta nehézségekről, az új évadról, s egy készülő amerikai turnéról egyaránt beszélgettünk Kiss-B. Atilla főigazgatóval.

Lapunk megkeresésére a Budapesti Operettszínház közölte, a fegyelmi eljárás a végéhez közeledik, nagy valószínűséggel emberi mulasztás okozta a júniusi balesetet.

Szulák Andreával a Nine (Kilenc) című musical kapcsán Federico Fellini filmjeiről és az elmúlt időszakról beszélgettünk.

A Nine-Kilenc című musical ősbemutatójával kezdődik a Budapesti Operettszínház új évada.

„Az elmúlt időszak a bizonyítéka, hogy a régiektől tanulnak az újak” – fogalmazott a Budapesti Operettszínház főigazgatója.

Lapunk tudomására jutott, hogy a Budapesti Operettszínház Hegedűs a háztetőn című előadásának múlt heti főpróbáján sajnálatos baleset történt.

A jövő évadban elsősorban az elmaradt bérletes előadásaikat pótolják lehetőségeik szerint – mondta Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója a teátrum sajtótájékoztatóján.

Lehoczky Zsuzsa Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csík Miklós tiszás aktivista élő videóban fenyegetőzött azzal, hogy 50 társával együtt fogja felkeresni Pócs Jánost.

Adóztatnák, csökkentenék a baloldali közgazdászok a szépkorúak juttatásait, ha másként nem megy.

Mindenkit megnyugtatott az építési és közlekedési miniszter.

A kormányfő megköszönte a hatvaniaknak a részvételt a szombati rendezvényen.

Az izraeli diaszpóraügyi és antiszemitizmus elleni küzdelem minisztériumának vezetője közölte: tudomásuk van arról, hogy az MSF olyan munkatársakat foglalkoztat, akik terrorszervezetekben tevékenykednek.

A férfit térfigyelő kamerák felvételei segítségével találták meg a rendőrt ért szombati támadás után, kevesebb mint huszonnégy órán belül.

1,2 milliárd euró folyik el migránsok segélyezésére a baloldali vezetés alatt.

A görög labdarúgó-bajnokság rangadóján az AEK Athén az Olimpiakosz csapatát fogadta, a végeredmény 1-1 lett.

Ha lesz jövője a Nyugatnak, akkor első körben majd ezeket kell eltakarítani.

Az ETO FC elleni döntetlent nagyon nehezen emésztik meg a hajdúságiak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.