– Az a felbecsülhetetlen értékű nemzeti kincs, amit világszerte nagyra becsült operettszerzőink hagytak ránk az életművük által, kötelez. A Budapesti Operettszínház főigazgatójaként azt a felelősséget vállaltam, hogy a legjelentősebb szerzőink legemblematikusabb alkotásait a lehető legmagasabb színvonalon történő megszólaltatásban vigyem a közönség elé – hangsúlyozta Kiss-B. Atilla.
A XX. század első negyedében a szecesszió és az art deco időszakában újra élénk érdeklődés mutatkozott a keleti kultúrák iránt a művészetben, irodalomban és a zenében is. – Lehár Ferenc a legnépszerűbb zeneszerző volt Giacomo Puccini mellett a maga idejében. Az emberek nem tudtak betelni csodálatos muzsikájával – emelte ki a főigazgató. Az 1930-as sajtóban a következőket írták róla:
Lehár zenéje őszinte megnyilatkozás, nem kiagyalt, nem ravaszul kiszámított, hanem szívből fakadó.
Az, hogy meghódította a világot, dallamgazdagságán, leleményességén, biztos színpadi érzékén kívül elsősorban meggyőződése erejének köszönhető.
A mosoly országa Lehár Ferenc pályafutásának egyik legmeghatározóbb darabja, életműve összegzése, amit ő maga a legjobb alkotásának tartott.
Az operai igényességgel megkomponált, háromfelvonásos operettet 1929-ben mutatták be Berlinben. Zenei jellegét és történetét az akkor divatos keleti motívumok is inspirálták: a bécsi tábornok arisztokrata lánya, Liza (Fischl Mónika, Kiss Diána, Bordás Barbara) és a kínai trónörökös, Szu Csong herceg (Vadász Zsolt, Homonnay Zsolt, Ninh Duc Hoang Long) szerelmét meséli el. Bár a műfajtól megszokott módon nincs híján humornak, játékosságnak, A mosoly országa mégis a kibékíthetetlen világnézeti ellentétek, a kulturális és társadalmi különbségek komoly kérdéseit járja körül, s ez a világ első operettje, amely nem vidám végkifejlettel zárul.
A világszerte ismert brit rendezővel több mint tíz évvel ezelőtt találkozott Kiss-B. Atilla, amikor Gian Carlo Menotti The Saint of Bleecker Street című operáját rendezte Marseille-ben. Stephen Medcalf személyében nagy tudású, igen felkészült, ugyanakkor emberi és művészi alázattal dolgozó, elkötelezett alkotót ismert meg. Kiss-B. Atilla a darabhoz való személyes kötődéséről is szót ejtett. Mint felidézte, a kilencvenes évek végén a Budapesti Operettszínházban Halasi Imre rendezésében Szu Csong herceg szerepében mutatkozott be, mely mérföldkőnek számított pályáján.
Stephen Medcalf olyan színházakban dolgozott, mint a milánói Scala, a londoni Royal Opera House, a palermói Teatro Massimo és a párizsi Théâtre du Châtelet. Ő rendezte a Mozart 250 jubileumi gálát Madridban, de dolgozott Pisában, Párizsban és Londonban Sir John Eliot Gardiner vezényletével. Nem ez az első találkozása A mosoly országával, hiszen pár éve rendezte meg Lehár Ferenc operettjét a bajorországi Landestheatre Niederbayern színházban. Elmondása szerint nagyon jól ismeri Lehár munkáit és a többi magyar operettet is. A mosoly országa az egyik kedvence, mert nem csupán egy operett, hanem egy nagyszerű zenés színházi darab. – Ám a többi operettel ellentétben A mosoly országában a szerelem nem biztos, hogy utat tör magának. Ez bár pesszimistán hangzik, de egyúttal azt sugallja, hogy toleránsnak kell lennünk a másik emberrel szemben. A történet tanulsága tehát, hogy a romantikus szerelem nem elég ahhoz, hogy egy életre szóló kapcsolatot kössünk – foglalta össze a rendező.
Az előadás látványos díszleteit Túri Erzsébet, lenyűgöző jelmezeit Berzsenyi Krisztina tervezte. Elmondásuk szerint a szecesszió volt a kiindulási pont. – A jelmezek harmonizálnak a díszletekkel, s a tradicionális kínai szabások köszönnek vissza bennük. Így mindaz, amit a rendező el szeretne mesélni, a ruhák szabásában is felfedezhető – árulta el Berzsenyi Krisztina.
Borítókép: A mosoly országa sajtótájékoztatója a Párisi Passage Café & Brasserie-ben. Fotó: Mirkó István
