Újra Elfújta a szél az operettszínházban
Margaret Mitchell regényének musical változatát legutóbb október elején játszotta az operettszínház.
Margaret Mitchell regényének musical változatát legutóbb október elején játszotta az operettszínház.

A táncjáték-adaptációt a Budapesti Operettszínház művészei táncolják augusztus 21-én és 22-én.
Kálmán Imre operettjét Bozsik Yvette rendező-koreográfus viszi színre az új évadban.

Visszatér Nagyszínpadra az Abigél című musical, valamint Ábrahám Pál formabontó operettje, a Viktória.
Kiderült, hogy az intézmény korábbi ügyvezető igazgatója zaklatás gyanúja miatt távozott a színházból.
Kiss-B. Atilla elmondta, belső indíttatást érzett arra, hogy odafigyeljen az operett műfajára.

A musical legfőbb üzenete, hogy tanuljuk meg visszaszeretni határon túli honfitársainkat.

Mint minden és mindenki, aki és ami jó, az magyar, hát miért maradna ki éppen az operett?
Otthoni színház formájában mutatják be Dolhai Attila és Cári Tibor Trianon darabját.

Az előadást a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila rendezte, a koreográfus pedig Bozsik Yvette volt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A választáson négy független jelölt indult.

Csík Miklós tiszás aktivista élő videóban fenyegetőzött azzal, hogy 50 társával együtt fogja felkeresni Pócs Jánost.

Adóztatnák, csökkentenék a baloldali közgazdászok a szépkorúak juttatásait, ha másként nem megy.

Mindenkit megnyugtatott az építési és közlekedési miniszter.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök Torinóba utazott, hogy szolidaritását fejezze ki a rendfenntartó iránt és meglátogatta a kórházban ápolt rendőröket.

Az izraeli diaszpóraügyi és antiszemitizmus elleni küzdelem minisztériumának vezetője közölte: tudomásuk van arról, hogy az MSF olyan munkatársakat foglalkoztat, akik terrorszervezetekben tevékenykednek.

A férfit térfigyelő kamerák felvételei segítségével találták meg a rendőrt ért szombati támadás után, kevesebb mint huszonnégy órán belül.

A görög labdarúgó-bajnokság rangadóján az AEK Athén az Olimpiakosz csapatát fogadta, a végeredmény 1-1 lett.

Ha lesz jövője a Nyugatnak, akkor első körben majd ezeket kell eltakarítani.

A kormányfő megköszönte a hatvaniaknak a részvételt a szombati rendezvényen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.