Az Elfújta a szél című musical kisebb-nagyobb sikerrel ugyan, de évek óta fut a Budapesti Operettszínház színpadán. A darabot hét évvel ezelőtt a Szegedi Szabadtéri Játékokon mutatták be Somogyi Szilárd rendezésében, azóta a szereposztás változott némileg. Kétségkívül hatalmas vállalkozás musical formájában színpadra állítani a XX. századi világirodalom egyik legismertebb szerelmi történetét, amelynek történelmi hátterét az Észak és Dél közötti amerikai polgárháború, míg társadalmi hátterét a rabszolgatartás adja – és épp ezek miatt a mű a mai napig éles viták kereszttüzébe kerül.
Gérard Presgurvic francia zeneszerző, aki a Rómeó és Júlia című, nagy sikerű musicalt is jegyzi, megzenésítette a történetet. Idehaza tíz évvel a franciaországi bemutatót követően Kerényi Miklós Gábor és Somogyi Szilárd átiratában és fordításában került színpadra a mű, amely így rövidebb és befogadhatóbb lett. A történetet nehéz néhány mondatban összefoglalni, de annyit mindenképp fontos megemlíteni, hogy Scarlett O’Hara, az elkényeztetett, szenvedélyes déli úrilány életét ismerhetjük meg, akinek leghőbb vágya, hogy férjhez menjen Ashley Wilkeshez. Ám a férfi végül Melanie Hamiltont veszi feleségül. Ezután Scarlett bosszúból kötött házasságai boldogtalanok lesznek, egész életét az Ashley iránti gyerekes vágyakozás tölti ki. Közben kitör az amerikai polgárháború, s innentől kezdve a cél az életben maradás és a családi birtok, a Tara megtartása – egyébként ez a történetszál a darab egyik legszebb szimbóluma. A rengeteg szenvedés után Rhett Butler szerelme menthetné meg Scarlettet, azonban a nő későn ismeri fel a férfihoz fűződő érzelmeit. A többrétegű történet egyébként két okból is nagyon tanulságos. Egyrészt bemutatja, mit veszített Scarlett azzal, hogy nem ismerte fel időben a valódi érzéseit Rhett iránt. Másrészt azt sugallja, hogy a háború, a veszteségek, a halál ellenére az élet mindig újrakezdhető.
Somogyi Szilárd rendező összeszedett, lendületes előadást állított színpadra kitűnő dramaturgiával, arányérzékkel.
Ami a musicalrajongóknak zavaró lehet, hogy valóban felcsendülnek a darabban a Rómeó és Júlia zenéjéhez nagyon hasonló, mozgalmas dallamok, amelyet a kritikusok többsége fel is ró a zeneszerzőnek. Ugyanakkor ezek teszik felejthetetlenné az előadást. A darab hangulatfestése, Bátonyi György díszletei és Velich Rita jelmezei páratlanok. A színpadtechnika is kihasznál minden lehetőséget, többször filmszerű jeleneteket látunk, valamint a főként a tömegjelenetekhez használt háttérvetítések is sokat hozzátesznek az előadás látványvilágához.
