– A 2021/22-es – remélhetőleg – teljes évad, már maradéktalanul tükrözi Kiss-B. Atilla Operettszínházát?
– Két évvel ezelőtt, pályázatomban, a komplexitást és a diverzitást hangsúlyoztam, amit szerintem tükröz ez a mostani évad. Jövőre lesz száz esztendeje, hogy a Somossy, majd Fővárosi Orfeumból, a későbbi Tarka Színpadból, Fővárosi Operettszínház lett. Akkoriban a minőségi zenés szórakoztatás egyet jelentett az operettel. Célom ennek megfelelően: a színház és a zene által minőségi szellemi, lelki táplálékot nyújtani.
– Ha már múltidézés és minőség: e falak között zajlott a Hegedűs a háztetőn hazai ősbemutatója 1973-ban, Bessenyei Ferenc főszereplésével.
– Igen, ezt nyilván azért említi, mert az elmúlt évad végén hatalmas sikerrel mutattuk be a musicalt, amit négy telt házas, azaz egyenként kilencszáz fős kőszínházi előadást követően kivittünk a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra, ahol két estén töltöttük meg a nézőteret, csaknem három-háromezer nézővel.
– Zajos sikert aratott a hétvégén három szereposztásban bemutatott Nine-Kilenc című, Fellini 8 és féljéből készült musical, amit minden alkalommal állótapssal jutalmaztak a nézők. Pedig a mester alkotása nem tartozik könnyen emészthető művek sorába.
– A musical az a műfaj, amelyik összehoz, nem szétválaszt, ami behív, nem kirekeszt. Aki a filmet ismeri, azt érdekelni fogja, hogyan lehet zenés színpadra vinni, mások pedig talán az előadás miatt nézik meg a Fellini remeket. Balázs Zoltán rendezésében teljesen új formanyelv kel életre az Operettszínházban. Megtalálta a közös hangot a társulattal, mint Bozsik Yvette a Hegedűs a háztetőn, a János vitéz, illetve a Marica grófnő rendezésekor, Vidnyánszky Attila a Csárdáskirálynő színrevitelekor, Vincze Balázs a La Mancha lovagja próbaidőszakában. Említhetem a sorban kamaraszínpadaink vendég alkotóit is, Rátóti Zoltánt, illetve Kiss Csabát. Azáltal igyekszem folyamatosan megújítani a társulatot, hogy különböző stílusú, formanyelvű színházból hívok alkotókat, rendezőket, karmestereket, koreográfusokat. Olyanokat, akik képesek kimozdítani művészeinket a komfortzónájukból, túlléptetve őket saját kereteiken.
– Ezen alkotók sorába tartozik A mosoly országát rendező Stephen Medcalf? Mit tudhat egy angol az operettjátszásról?
– Stephen esetében nagyon sokat, rendkívül felkészült, világot járt rendező. Engem rendezett Giancarlo Menotti The Saint of Bleecker Street című operájában, Marseille-ban. Aprólékos alkotónak ismertem meg, aki megfejtője a műnek, nem pedig saját mondanivalójának veti alá azt.
– Így nyilván ő is gazdagítja majd a társulat tudását. S ha már itt tartunk, a művészek képzése nem kizárólag az épület falai közt, de azon túl is folyik szeptembertől, amennyiben a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel közös osztályt indított az Operettszínház.
– Végeztek már operett–musical osztályok, az utolsó 2005-ben, azonban ez az első eset, hogy a színház indít osztályt az egyetemen. Ennek köszönhetően az oktatók jelentős része az Operettszínház művészei közül kerül ki. Így a tapasztalatból szerzett tudásukat adják majd át a növendékeknek. Több mint 130-an felvételiztek, közülük 17-et választottunk ki.
– Örömmel hallom, hogy ismét teljes gőzzel folyik a munka.
– Azt kell mondanom: a járvány még jobban összekovácsolta a társulatot. Egyben maradtunk, annak ellenére, hogy foglalkoztatási szempontból heterogén az együttes, mert különféle szerződési típussal alkalmazzuk a művészeinket. Mivel tudtunk munkát biztosítani, így bért is fizettünk mindenkinek. Kezdetben home office videókat készítettünk, ezekkel fenntartva, sőt fokozva nézőink érdeklődését. Amikor biztonsági előírások betartása mellett bejárhattunk, akkor áttértünk a streaming sugárzásra. 17 produkciónkból készítettünk, több szereposztással, 24 felvételt.
– Mi több, filmet is forgattak, persze Covid-módra…
– A szétszakítottak című zenés történelmi drámát Dolhai Attila és Cári Tibor zeneszerző írták Trianon 100. évfordulójára. Az operett művészei otthonukba énekelték fel a szerepeiket, ami tavaly június 4-én az interneten eljutott a nézőkhöz. Aztán pályáztunk és nyertünk a Nemzeti Filmintézetnél, így lehetőségünk nyílik egy tévéfilm elkészítésére, a hangfelvételek készen állnak, a forgatásra novemberben kerítünk sort. Egyébként streamtartalmainkat 52 országban látták.
– Aztán vége lett a megszorításoknak, s kezdődhetett a „valódi” munka. Vagy jött a nyári szünet?
– Végig dolgoztuk a nyarat. Mondhatni, munkával pihentünk, ünnepeltünk. Már említettem a margitszigeti két teltházas Hegedűs a háztetőn előadást. E mellett visszatértünk a tavaly megtalált szabadtéri helyszínre, a pesti Vármegyeháza udvarára, ahol játszhattunk a zárt helyszíni korlátozások alatt, ismét két alkalommal sikerült „teltház” előtt nagyszabású operett gálát adnunk a Budavári Palota oroszlános udvarában. Az immár hagyománnyá lett operett estet a Duna Televízió a nemzeti ünnep főműsoridejében, a tűzijáték előtt és után közvetítette. Szintén a Szent István-napokon, a Vigadó téren, háromnapos operettkorzóval vártunk mindenkit, és jöttek is szép számmal. A Magyar Turisztikai Ügynökség becslése szerint mintegy húszezren fordultak meg a programjainkon.
– Színes repertoárjukat a Kálmán Imre Teátrum és a Raktárszínház gazdagítja, olyan különlegességekkel, mint például az Anne Frank naplója.
– Pfeiffer Gyula főzeneigazgató kollégámmal bukkantunk rá Grigori Frid monooperájára, amit beemeltünk a repertoárba. Zeneakadémiai növendékem, a frissen végzett Süle Dalma – Rátóti Zoltán rendezésében – nagyon komoly teljesítményt nyújt. Mivel a mű nem egész estés, ezért Dubrovay László A képfaragó című táncjátékát illesztettük mellé.
– Önálló balettelőadása is van már az Operettszínháznak…
– Nem is egy. Harangozó Gyula Kossuth-díjas, érdemes művész koreográfiájában hoztuk létre Diótörő produkciónkat. A pandémiás időszakban készült el újabb balettestünk, a Korhatár nélkül. Táncművészeink jelentős mesterek szakmai útmutatásai mellett professzionális fejlődést tanúsítottak, tanúsítanak. Elmondható a három táncprodukció tükrében, hogy a Budapesti Operettszínház balettegyüttese jelentős vonzerővel bír jövőképként a Táncművészeti Egyetemről kikerülő fiatal művészeknek.
– A minőségi színpadi látvány a minőségi hangélményt is megköveteli.
– Szoktam mondani, hogy egy XXI. századi zenés színháznak a multiplexekkel kell versenyeznie a nézők megtartása terén. A 2019 óta létrejött produkcióink látványvilága a már említett komplexitás és diverzitás jegyében igen gazdag. A zenekari hangzás folyamatosan és lényegesen javul, értékes, minőségi hangszerekkel folyamatosan bővítjük színházunk hangszerállományát. Főzeneigazgató kollégám hozzám hasonlóan elkötelezett híve a szerzőhűségnek, ezért igen sok munkaórát hajlandó ráfordítani az amúgy nem kevés pénzért bérelt, ám számos hibát tartalmazó nyomtatott kották korrigálására.
– Szintén különleges előadás a Tajtékos dalok, a Kálmán Imre Teátrumban.
– Olyan hely az, ahová a hely szelleme nem szívesen fogad be bármilyen produkciót. Sajátos a belsőépítészete, a hangulata. Kiss Csaba Boris Vian születésének 100. évfordulójára a szerző műveiből készítette el az előadást, ami igazi színházi csemege. Művészeink ez esetben is túlnőttek magukon. A két szereposztás épphogy be tudott mutatkozni, máris be kellett zárnunk a színházat, így eddig nem sokat tudtuk játszani.
– Visszakanyarodva az operetthez, ami hungarikum, s ami méltó rá, hogy megismerje a nagyvilág. Az Operettszínház mindig is a műfaj nagykövete volt, úgy hírlik, most újra, akárcsak virágkorában ismét ráirányulhat a világ figyelme.
– Partnereink, Glatz Attila és az Operettissima felkérésére egy gyönyörű gálát állítottunk a Pesti Vigadó színpadára. Ennek felvételét több tucat jelentős amerikai koncertterem, köztük a Royal Albert Hall és a Lincoln Center vetítette újévi koncertként.
– Ez angol nyelvű produkció?
– Nem, klasszikusan magyarul és németül játsszuk. Az amerikai PBS közszolgálati televízió hároméves szerződést kínált. A legtöbb államban fogható a műsoruk, most már a mi gálánkkal együtt, amelyet 2022 őszén turnéra viszünk az Egyesült Államokba. Öt helyszín már biztos, s minden esély megvan arra, hogy újra hagyományt teremtsünk az amerikai kontinensen az operettnek, általa pedig betekintést tudunk nyújtani a magyar kultúrába. Megítélésem szerint kétféle ember létezik, aki szereti az operettet és aki még nem ismeri a műfajt, aki egyszer már megízlelte a magas minőségű magyar operettet, az egy életre rajongójává válik. Budapest újra a műfaj fővárosa, Magyarország pedig a hazája lehet. Meghívást kaptunk a dubaji világkiállításra, ahol a magyar operett napját, október 24-ét követően nagyszabású gálával mutatkozunk be, ezúttal a világkiállítás nemzetközi résztvevői előtt.
Borítókép: Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója. Fotó: Bach Máté
