A Real Madrid csapatkapitánya kis híján verekedést provokált a játékoskijáróban + videó
Carvajal rátámadt Sakára, nyilván nem tudta elviselni, hogy az Arsenal kiejtette a Real Madridot a BL-ből
Carvajal rátámadt Sakára, nyilván nem tudta elviselni, hogy az Arsenal kiejtette a Real Madridot a BL-ből

Mikel Arteta a Fulham elleni meccs előtt olyan hírt közölt, amelynek hallatán ünnepelhetnek a szurkolók.

.Az Arsenalból megint kidőlt egy kulcsember, aki a szezonban vélhetően már nem is léphet pályára.

Az Arsenal vezetőedzője kikérte játékosai véleményét egy nagyon fontos kérdésben.

Az Arsenal immáron második a Premier League-ben, de Mikel Arteta csak félig-meddig boldog.

Mikel Arteta vezetőedző szavaival valóra váltak az Arsenal-szurkolók félelmei.

Tovább bonyolódott a helyzet az angolok már eddig is vitatott büntetője körül az Eb-elődöntőben.

Gareth Southgate és Vilmos herceg is Bukayo Sakát ölelgette az angolok továbbjutása után.

Sajnos az elvakult drukkerek olykor nem elégednek meg az üzengetéssel, hanem a tettek mezejére lépnek.

Az Ágyúsok nagyszerű szezonja a Chelsea ellen folytatódott.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.