Lisztes Krisztián bemutatkozott Frankfurtban, ekkor lesz az első edzése
Az Eintracht számára is megkezdődött a felkészülés.
Az Eintracht számára is megkezdődött a felkészülés.
Edin Terzic azután jelentette be a lemondását Dortmundban, hogy kiderült, csúnyán összevitatkozott Hummelsszel.
A kapus Gregor Kobel alapember a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-döntőre készülő Borussia Dortmundban.
Ahogy a magyar válogatottnál, úgy Lipcsében sem volt eddig egyértelmű, ki lesz az első számú kapus a jövőben.
A hírek szerint a bajorok végre találtak egy szakembert, akivel könnyen megegyeztek.
Gulácsi mellett Willi Orbán és Schäfer András is sikeres tavaszon van túl, Szalai és Sallai döntés előtt áll.
Utoljára lesz a berlini együttes vezetőedzője a klublegenda, aki kitűzte a célt.
Tizenkét év után távozik a Dortmundtól, az utolsó hazai meccsén díszsorfalat álltak neki.
Hihetetlen körülmények között dőlt el, hogy az Union Berlin bennmarad-e az élvonalban.
A Bundesliga zárófordulójában ma délután nagy lesz a tét az Union Berlin–Freiburg meccsen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A háború folytatása és Ukrajna uniós tagsága további milliókba kerülne minden – jelentette ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A leköszönő országos tiszti főorvos fontos ígéretet tett a miniszterelnöknek.
Azok akik külföldiekkel szövetkeznek, még inkább, hogyha külföldiek segítségével jutnak hatalomba, mint itt Magyarországon is a második világháború után, nekik a nemzeti büszkeség az ellenfél.
Az ukrán légierő egy nappal a konfliktusban álló felek között Isztambulban tervezett újabb tárgyalási forduló előtt, vasárnap közölte, hogy Oroszország az eddigi legnagyobb éjszakai dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen.
40 percet követően a Győri Audi ETO KC négy góllal vezet az Odense ellen.
Az 1980-as évek közepén még az olimpiai ötpróba része volt, ám később fokozatosan háttérbe szorult.
Az orosz Védelmi Minisztérium több embert is letartóztatott.
Tombol a kettős mérce.
40 percet követően a Győri Audi ETO KC négy góllal vezet az Odense ellen.
Az 1980-as évek közepén még az olimpiai ötpróba része volt, ám később fokozatosan háttérbe szorult.
Az orosz Védelmi Minisztérium több embert is letartóztatott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.