A CIA szerint Putyin nem őrült, de nagyon mérges
Az amerikai hírszerzés vezetője a nukleáris háború esélyeiről is beszélt.
Az amerikai hírszerzés vezetője a nukleáris háború esélyeiről is beszélt.

Ukrajna viselkedhetett volna úgy is, hogy az ember szívvel-lélekkel mellettük álljon.

Daniel Langenkamp az utóbbi években éppen Kijevben próbált destabilizálni az amerikai nagykövetség szóvivőjeként.

A Nyugat kettős mércéje eltűri még az ukrán náci és szélsőjobboldali milíciákat is.

Az érdekszféra újbóli erőszakos kijelölése zajlik.

A Párbeszéd képviselője közösen bérelte az ingatlant Daniel Langenkamppal, Barack Obama egykori külügyi szóvivőjével.

Nemzetbiztonsági szakértők szerint küldött ember lehet a baloldal államfőjelöltje.

Róna Péteréknek Amerikában a CIA nyúlt a hónuk alá („Pelikán elvtárs, egyszer majd kérni fogunk magától valamit”).

Gyermekkora óta jelen volt és rendkívül komoly hatást gyakorolt Róna Péter életére a CIA – derül ki a baloldal államfőjelöltjének korábbi nyilatkozataiból.

Az amerikai titkosszolgálati információk folyamatos hangoztatása a médiában kísértetiesen hasonlít az iraki invázió előestéjéhez.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Pomázon is épül Magyar Péter szeretetországa.

Jön a két- és háromgyermekes anyák adómentessége.

A téli időszámításra október 26-án, vasárnap hajnalban térünk át.

Hamarosan tovább bővülhet az Otthon start program kínálati oldala.

Trump és Orbán Viktor mindig kiállt egymás mellett.

Adományt kapott az amerikai hadügyminisztérium egy ismeretlentől a katonák juttatásaira.

Választási befolyásolás miatt indítottak pert.

Úgy tűnik, ma minden a spanyol festőzseniről szól.

Az FK Csíkszereda az utolsó pillanatokban győzelmet engedett ki kezéből a Petrolul ellen.

Az intézkedés érinti az államfőn kívül feleségét, fiát, valamint kiterjed a belügyminiszterre is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.