Nagy eredmény a védettségi igazolványok kölcsönös elismerése
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Milo Dukanovic montenegrói államfőt.
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Milo Dukanovic montenegrói államfőt.

A hazai adósságkezelő cégek is abban érdekeltek, hogy az adósok a tartozások legalább egy részét képesek legyenek visszafizetni.

Május 10-én reggel nyolc órakor ismét elkezdődött a jelenléti oktatás a diákoknak, melyet a legtöbben nagyon izgatottan vártak.

Magyarország legszegényebb településein közismert roma művészek segítették az oltási kampányt. Ötezren már meg is kapták a vakcinát.

A kóser élelmiszerek iránti kereslet világszerte nő, hazánk jelenleg is meghatározó szereplő a globális piacon.

A 4 millió átoltottat a keleti vakcinák nélkül másfél hónappal később értük volna el.

A járványcsúcshoz képest harmadára csökkent a lélegeztetőgépen lévők száma, és egyre kevesebb a napi haláleset is.

Az elmúlt évek migrációs hátterű terroristái esetében meghatározónak bizonyult a mentális zavar.

Folyamatosan csökken a lélegeztetőgépen lévők száma, eközben már közel négymillió főt oltottak be koronavírus ellen.

Az ellenzéki koalíció tagszervezetei mindent elkövetnek annak érdekében, hogy híveikben felkorbácsolják az irigységet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megvan mennyivel nő jövőre a minimálbér.

Deutsch Tamás szerint politikai bátorság ma Nyugaton karácsonyfát állítani.

Endoszkópos torony és új röntgengép segíti a gyorsabb és biztonságosabb betegellátást.

Egyelőre csak pénz nincs a bontásra, de felújítani már nem akarják.

Ursula von der Leyen és munkatársai lába alatt ég a talaj.

Trump szerint valami nincs rendben vele.

A francia elnök korábban európai katonák Ukrajnába küldéséről győzködte szövetségeseit.

Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.

A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.

A Liverpool edzője sem volt elégedett a pályán történtekkel a Sunderland ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.