Sokkal jobban élünk, mint 2010 előtt
A reálgazdaság megerősítése mellett a családok életszínvonalának a javítása a fő célkitűzés, amióta a polgári erők kormányoznak.
A reálgazdaság megerősítése mellett a családok életszínvonalának a javítása a fő célkitűzés, amióta a polgári erők kormányoznak.

A postai kézbesítések már megtörténtek, 160 ezer család kapott kézhez közel 50 milliárd forintot.

A polgári kormány 2010 óta nagy hangsúlyt fektet a magyar családok támogatására, körülményeik javítására, valamint a gyermekvállalás ösztönzésére.

A Mediaworks Hírcentrumának összeállításából kiderül, kik, mikor és mennyi extra juttatásra számíthatnak ebben a hónapban.

Minden eddiginél magasabbra, 8,1 százalékra emelkedett a Babakötvény kamata februártól – írta a közösségi oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter.

A kiskereskedelmi forgalom 2010 januárjához képest majdnem másfélszeresére nőtt Magyarországon.

A családokért felelős államtitkár kiemelte, hogy ez már a sokadik, gyermekeseket segítő támogatás, amelyet a baloldal nem támogat.

Dömötör Csaba elmondta: a négy legfontosabb intézkedés a benzinárstop, a kamatstop, az élelmiszerárstop és a rezsicsökkentés.

A 2022-es év újabb kedvezményeket hozott a 25 évesnél fiatalabb anyák számára a személyi jövedelemadó-mentességnek köszönhetően.

A baloldal legfontosabb állításait cáfolta meg tételesen a pénzügyminiszter helyettese a Mediaworks Hírcentrumának adott interjúban. Tállai András nem kímélte Surányi György volt jegybankelnököt sem.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kezdeményezésről kérdeztük Bodnár Zsanettet, a Fidelitas Angyalszárny nagykövetét.

Eszükbe sem jut kritikus kérdéseket feltenni a Tisza Párt elnökének – mutatott rá Kocsis Máté.

Vanyarc közelében rögzítette a rudlit egy autós.

Viharos széllökésekre figyelmeztetnek vasárnap.

A férfi illegálisan tartózkodott az országban.

Itt a végjáték.

Moszkva készen áll a csapásra.

Ez hozta meg a nemzetközi ismertséget a mesternek annak idején.

Bár az Arsenal legyőzte a Brightont, akadnak problémák az észak-londoniaknál.

Érdemes elkerülni a súlyos kockázatot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.