Zsigó Róbert: Emelt összegű gyed és gyod érkezik a napokban
Az államtitkár hangsúlyozta: a növekvő ellátási összegek jól mutatják, hogy a kormány kiáll a családok támogatása mellett.
Az államtitkár hangsúlyozta: a növekvő ellátási összegek jól mutatják, hogy a kormány kiáll a családok támogatása mellett.
A Mediaworks Hírcentrumának összeállításából kiderül, kik, mikor és mennyi extra juttatásra számíthatnak ebben a hónapban.
Minden eddiginél magasabbra, 8,1 százalékra emelkedett a Babakötvény kamata februártól – írta a közösségi oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter.
A kiskereskedelmi forgalom 2010 januárjához képest majdnem másfélszeresére nőtt Magyarországon.
A családokért felelős államtitkár kiemelte, hogy ez már a sokadik, gyermekeseket segítő támogatás, amelyet a baloldal nem támogat.
930 ezer ember bankszámlájára érkezik meg kedden a családtámogatási ellátás
A családtámogatásokat már kedden, a családi adó-visszatérítést pedig február 14-ig kapják kézhez az érintettek.
Márki-Zay Péter a kormány családokat támogató politikáját hazug képmutatásnak nevezte.
Családvédelmi intézkedések egész sorával sikerült elérni, hogy a születések száma a mögöttünk hagyott tíz évben nem csökkent tovább, sőt még nőtt is.
Semmi nem számít, csak hogy van-e gyerek – fogalmazott a miniszterelnök legújabb videójában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A végzetes baleset a 22-es főúton történt.
A Tisza Párt elnöke nem tud uralkodni magán.
Az utolsó simításokat végzik a Kossuth téri színpadon, és már a kormányfő is dolgozik az ünnepi beszédén.
Egy platformra került a Magyar Tudományos Akadémia és a Tisza Párt.
Hamarosan bemutatják az úgynevezett bővítési jelentést.
Az izraeli kormány rendkívül együttműködő volt a gázai terv végrehajtásában – mondta J. D. Vance.
A fő téma a Budapestre tervezett orosz–amerikai csúcstalálkozó előkészítése lesz.
A PSG egy őrült meccsen, 7-2-re nyert Németországban, mindeközben pedig Gyökeres Viktorék is győztek a BL-ben.
A Fradi és a válogatott csatára az extrém helyzet mellett nemzetközi szinten elismert fejelőtudományáról is nyilatkozott.
25 titkos helyszín, 25 rejtélyes epigramma, 25 értékes ajándékcsomag.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.