Unokázós csalók ellen emelt vádat az ügyészség
Bíróság elé kerül az az ötfős banda, amelynek tagjai még 2017-ben két idős embert csaptak be azzal, hogy unokáik balesetet okoztak, és azonnal fizetniük kell a károkozásért.
Bíróság elé kerül az az ötfős banda, amelynek tagjai még 2017-ben két idős embert csaptak be azzal, hogy unokáik balesetet okoztak, és azonnal fizetniük kell a károkozásért.
Felhőszakadás nyomán támadó áradat elmossa a kerítést, áll a víz a lakásokban, az autók elmerülnek. Egyre többször kerül az ember olyan helyzetbe, amelyen olykor a biztosítók sem segítenek.
A ciprusi pénzügyi felügyelet (Cyprus Securities and Exchange Commission (CySEC)) tudomására jutott, hogy csalók a nevével visszaélve pénzért kártérítést ígérnek – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel hétfőn.
A vádirat ismertetésével kezdődött meg hétfőn az előkészítő ülés a Szegedi Törvényszéken a Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó bűnszervezet ügyében.
Ma kezdődik a Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó bűnszervezet pere a Szegedi Törvényszéken, a céget vezető Czeglédy Csaba azonban eljárásjogi okok miatt nem lesz a bíróság elé álló vádlottak között.
A digitális fizetési formák terjedésével egyre nőnek a kockázatok, és jó eséllyel a felhasználó saját óvatlanságából bekövetkező károkat egyre kevésbé lesz hajlandó megtéríteni a bank.
Szerda hajnalban elhagyta a francia rendőrség Korrupcióellenes Hivatalának épületét Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) korábbi elnöke, akit kedden hallgattak ki a 2022-es, végül Katarnak ítélt világbajnokság helyszínének kijelölése sorá
Az egyik legrangosabb magyarországi nemzetközi horgászversenyről kizárták az egyik kategóriában győztes csapatot csalás gyanúja miatt.
Nem jogerősen egy év nyolc hónap börtönre ítélte 138 rendbeli csalás miatt a Kecskeméti Járásbíróság azt a helyi tanárnőt, aki diákoktól franciaországi utazás szervezésére több millió forintot csalt ki – tájékoztatta a Kecskeméti Törvényszék kedden az MTI
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mi magukat is magyaroknak és jó szándékú embereknek tekintjük, akármennyire is gyalázza magukat és lenézi magukat a saját pártelnökük – mondta a miniszter a Tisza Párt aktivistáinak.
Az Izraelben tartózkodó franciákat a legnagyobb elővigyázatosságra kérik.
Teherán akár hetek alatt nukleáris fegyverhez juthat.
Marie Bjerre dán Európa-ügyi miniszter Magyarországot támadta.
A tűzoltók már nagy erővel nekikezdtek az oltásnak.
A nyomozás középpontjában most a gép hajtóművei állnak.
Egy felmérés azt is megállapította, hogy a fogyasztók melyik drogot miért használják.
A tűzoltók már nagy erővel nekikezdtek az oltásnak.
A nyomozás középpontjában most a gép hajtóművei állnak.
Egy felmérés azt is megállapította, hogy a fogyasztók melyik drogot miért használják.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.