Imaláncot hirdettek Wittner Mária gyógyulásáért
Az imalánchoz neves közéleti szereplők csatlakoztak.
Az imalánchoz neves közéleti szereplők csatlakoztak.
Az általam megismert tények alapján alapvetően semmi olyan nem történt, ami indokolná ezt az értelmetlen és semmire sem jó háborút.
„A legfájóbb csalódás, hogy így értékeled a názáreti Jézusban való hitemet. Jézus volt, aki vezetett minket, idegsebészeket a rettenetesen nehéz műtét alatt.”
Bárhogy próbálja majd kimagyarázni, lassan összeomlik körülötte a hamis hivatkozási pontokból épített kártyavár, és végre lelepleződik a sziámi ikrek műtétje körüli ordas hazugság.
Átvert orvosok, magyarellenes mesterkedés: itt az igazság a sziámi ikrek szétválasztása körüli konfliktusról.
A nyomozók a törvény szerint jártak el, amikor lefoglalták Szász János filmrendező összes adathordozóját.
Az alapítvány közleménye szerint az ikrek műtétjét a koronavírus-járvány miatt halogatták, de most már muszáj elvégezni.
A köztársasági elnök kijelentette: a műtét elmélete és gyakorlata, a megalapozó kezelések és beavatkozások sora mind azt mutatta meg, hogy példátlanul nehéz feladatra vállalkoztak a szakemberek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A helyzet egyre romlik Erzsébetvárosban.
Magyar Péter emberei az erdélyi magyarság vezetőit gázkamrát működtető zsidókhoz hasonlították.
A Tisza Párt adót emelne egy választási győzelem esetén, a kormány erről kéri ki a magyarok véleményét.
A 93 százalékos béremelés sokakat csábított vissza a tanári pályára.
A voksolás eredménye szerint az ellenzéki ANO a szavazatok 34,51 százalékát szerezte meg.
A demokraták igyekeznek akadályozni az elnök rendcsinálási törekvéseit.
Felháborító jelenetek zajlottak a városban: az U Kolozsvár drukkerei letépték egy házról a magyar és a székely zászlót, majd elmenekültek.
Puzsér Róbert barátai és üzletfelei eredetileg megbékélés menetet terveztek mára, azonban az események elsodorták ezt a nemes ötletet.
"Our patriot friends, Georgian Dream (GD), won first place by a landslide in the municipal elections. Bravo!" wrote Peter Szijjarto.
Az ökölbe szorított kéz évtizedek óta az agresszív baloldali és radikális mozgalmak egyik legfontosabb szimbóluma.
Arina Szabalenka elmondta, hogyan éli meg a szörnyű üzeneteket, és mit tesz ellene.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.