Az orvosi szakmáról mást gondolnánk. Egyfajta magasztosságot. Mégiscsak életeket mentenek! Ezért különösen fájdalmas látni, hogy egy olyan elképesztő összefogás, évekig tartó közös munka után olyan végeláthatatlan adok-kapok, „botrány” tör ki orvosok között, ami rendszeresen újabb fordulatokkal örvendezteti meg a bulvársajtót. Mint egy Zs kategóriás venezuelai szappanopera. Csak ez éppen magyar és bangladesi produkció (némi egyéb) ráhatással.
Szóval egyfelől adott Csókay András, a magyar orvoslás egyik legvitatottabb képviselője, az orvosi körökben sokak által megkérdőjelezett, de a sziámi ikrek kapcsán híressé lett idegsebész, aki rengeteget szerepel a médiában. Nálam is volt vendég a műsoromban, kitűnő beszélgetőpartnernek bizonyult. És a vele kapcsolatos összes dilemmám lényegtelen, mert nagyságrendekkel fontosabb, hogy továbbra is sokan tudnak azonosulni azzal, amit ő mond, hiszen minden állítását Jézus Krisztussal támasztja alá. Zseniális retorika, csak az vele a baj, hogy nem sok teret enged a logikus érvelésnek, ami néha azért nem ártana. Például akkor, ha emberek között kitör egy vita.
Másfelől adott a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért alapítvány, ami nagyon kicsi, de legalább közhasznú, vagyis minden fillérrel kénytelen transzparens módon elszámolni. De mivel két orvos alapította húsz évvel ezelőtt, és az „egészségügyi minőségjavító tevékenység” Magyarországon nem egy költséges dolog, mert nem sok mindent csinálhatnak egészségügyi és szociális intézményeknek gyűjtött adományok kiosztásán és előadások tartásán kívül, ezért soha nem is volt említésre méltó költségvetése. Most sincs, és a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikrek szétválasztását a nemzetközi szakirodalomból ismert összegek töredékéért oldották meg. A korábbi, bangladesi plasztikai sebészeti missziókat pedig lényegében saját zsebből finanszírozták az orvosok. A hivatalos papírok szerint ennek az alapítványnak Pataki Gergely (a plasztikai sebészeti missziókat vezető orvos) a jogi alapítója, Csókay András pedig az első elnöke, aki 2018-ban – vagyis az ikrek végső szétválasztása előtti évben – lemondott az elnöki pozíciójáról. Arra hivatkozott, hogy nem szeretne már semmilyen tisztséget betölteni semmiféle alapítványnál, mert inkább az „evangelizációra” összpontosítana.
























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!