Ráégett a DK-ra a győri zsarolási ügy
Egyre több jel mutat arra, hogy a DK-nak és személy szerint a Gyurcsány Ferenchez közel álló Czeglédy Csabának komoly szerepe volt Borkai Zsolt megbuktatásában.
Egyre több jel mutat arra, hogy a DK-nak és személy szerint a Gyurcsány Ferenchez közel álló Czeglédy Csabának komoly szerepe volt Borkai Zsolt megbuktatásában.
A Mandiner figyelemre méltó párhuzamokat vél felfedezni a Demokratikus Koalícióhoz és Gyurcsány Ferenchez köthető ügyvéd és a Borkai-ügy kirobbantásával ismertté vált álprofil között.
Élesen bírálta mások mellett Nemény András (MSZP) szombathelyi polgármestert és a szintén szocialista alpolgármestert, Horváth Attilát Szendrő-Németh Tamás jogvédő az egyik közösségi oldalon.
Ha nem a Fidesz győz Magyarországon, ha nem a Fidesz győz egy városban, akkor bizony a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal tér oda vissza.
Bizalmi kérdést emlegetve az MSZP is elfogadhatónak tartja, hogy DK-s polgármesterek a jogerősen elítélt Czeglédy Csaba cégével kötöttek milliós szerződéseket.
Karácsony Gergellyel a jövő helyett azok tértek vissza, akik a múltat akarják visszatalicskázni, a pénzt pedig ki – mondta Dömötör Csaba.
Továbbra sem engedi el Czeglédy Csaba kezét a Gyurcsány vezette DK, a párt büntetőügyekbe keveredett ügyvédjének cége most Niedermüller Péter, a VII. kerület új DK-s polgármesterétől kapott megbízást.
Decemberben folytatódik a Human Operator Zrt. ügyének előkészítő ülése a Szegedi Törvényszéken, a bíróság ekkor várhatóan meghallgatja a céget irányító Czeglédy Csabát is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A fiatalok jelentős részének nincs viszonyítási alapja, nem tudják, milyen nehéz volt a baloldali kormányok alatt az élet.
A főváros vezetése forgalmi modellezés nélkül döntött a rakpart lezárásáról – figyelmeztet Kőrösi Koppány fejlesztéspolitikai szakértő, aki szerint a közlekedési funkció megszüntetése a város megbénulásához vezethet.
„A pedofília a legsúlyosabb bűncselekmény, semmi köze a betegségekhez.”
Mutatjuk, hogy van a Jóban Rosszban színésznője, aki ötéves kisfiát vesztette el egy brutális balesetben egy éve.
Nagyszerű dolog, hogy a béketárgyalások itt, Budapesten zajlanak majd, fogalmazott Alice Weidel, a német AfD párt társelnöke a lapunknak adott exkluzív interjújában.
Az uniós tagállam Magyarország továbbra is ki van zárva.
Egyre több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogyan jut majd el Putyin elnöki gépe Magyarországra.
Már az első öt hét során is sok érdeklődő döntött a vásárlás mellett, így a lezárt adásvételek száma is jelentősen nőtt a nyár végéhez képest.
Leslie Mandoki új dokumentumfilmje, a Szabadságvágy október 23-án debütál, az örömöt azonban beárnyékolja egy személyes veszteség.
A megpakolt vontatmány alaposan megtréfálta a sofőrt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.