Fontos a DK-s kerületek vezetőinek a Czeglédy és Társai Ügyvédi Iroda
A DK-s önkormányzatok ügyvédi irodája ellen csalás és más bűncselekmények miatt folyik eljárás.
A DK-s önkormányzatok ügyvédi irodája ellen csalás és más bűncselekmények miatt folyik eljárás.
Nem tudja teljesíteni a több tízmilliós szerződésekben vállalt kötelezettségét a hivatásában felfüggesztett Czeglédy Csaba.
Budai Gyula több ízben is a Vas Megyei és a Magyar Ügyvédi Kamarához fordult Czeglédy Csaba miatt.
A baloldalon minden eszközt megragadnak, hogy megmentsék Gyurcsány Ferenc barátját az ítélettől.
Csúszik a Gyurcsány Ferenc számára fontos ügyvéd, Czeglédy Csaba költségvetési csalás miatti pere.
A 21 millió forintnyi közpénz eltüntetéséről terelheti el a figyelmet a szombathelyi baloldal belső viszálya.
Göd, Szolnok és a IX. kerület után Szombathelyen is megbomlott a baloldali szivárványkoalíció.
Az ítélet szerint kijelenthető: Czeglédy bűnszervezete kampánypénzt gyártott a DK-nak és az MSZP-nek.
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében elutasította Gyurcsány Ferenc bizalmasának és ügyvédjének keresetét.
Bajkai István országgyűlési képviselő szerint Niedermüller Péter pártutasításokat követ.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A fiatalok jelentős részének nincs viszonyítási alapja, nem tudják, milyen nehéz volt a baloldali kormányok alatt az élet.
A főváros vezetése forgalmi modellezés nélkül döntött a rakpart lezárásáról – figyelmeztet Kőrösi Koppány fejlesztéspolitikai szakértő, aki szerint a közlekedési funkció megszüntetése a város megbénulásához vezethet.
„A pedofília a legsúlyosabb bűncselekmény, semmi köze a betegségekhez.”
Mutatjuk, hogy van a Jóban Rosszban színésznője, aki ötéves kisfiát vesztette el egy brutális balesetben egy éve.
Nagyszerű dolog, hogy a béketárgyalások itt, Budapesten zajlanak majd, fogalmazott Alice Weidel, a német AfD párt társelnöke a lapunknak adott exkluzív interjújában.
Az uniós tagállam Magyarország továbbra is ki van zárva.
Egyre több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogyan jut majd el Putyin elnöki gépe Magyarországra.
Már az első öt hét során is sok érdeklődő döntött a vásárlás mellett, így a lezárt adásvételek száma is jelentősen nőtt a nyár végéhez képest.
Leslie Mandoki új dokumentumfilmje, a Szabadságvágy október 23-án debütál, az örömöt azonban beárnyékolja egy személyes veszteség.
A megpakolt vontatmány alaposan megtréfálta a sofőrt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.