Elfogyott a regimentjük
Két nappal a határidő lejárta előtt a lehetséges 160 ezer helyett csupán 880 delegáltat jelentettek be a szavazatszámláló bizottságokba az ellenzéki pártok.
Két nappal a határidő lejárta előtt a lehetséges 160 ezer helyett csupán 880 delegáltat jelentettek be a szavazatszámláló bizottságokba az ellenzéki pártok.
Czeglédy Csaba mentelmi jogának fenntartása miatt mély megdöbbenését fejezte ki a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnökének írt levelében az Igazságügyi Minisztérium.
Völner Pál a magyar demokrácia történetében példátlan esetnek tartja, hogy egyes politikai körök megpróbálják ellehetetleníteni az igazságszolgáltatás működését.
A Nemzeti Választási Bizottság keddi ülésén az ellenzék által delegált tagok visszautasították a bíróság kérését és nem függesztették fel az európai parlamenti képviselőjelölt mentelmi jogát.
A rendezvényen megjelentek megvitatták a szerintük „koncepciós perek” és a jogállamiság kérdéseit.
A kormánypártok szerint az ellenzék nyíltan egy köztörvényes bűnöző oldalára állt a bírósággal szemben, és falaznak ahhoz, hogy Czeglédy megússzon egy köztörvényes ügyet.
A kormánypártok véleményét ismertetve Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján példátlannak nevezte a történteket.
A bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben a bíróság megszüntette a büntetőeljárást Czeglédy Csabával szemben – tájékoztatta a Szegedi Törvényszék
A testület döntésének eredményeként a Czeglédyvel szemben folyamatban lévő büntetőeljárást addig nem lehet folytatni, amíg az uniós választás végeredménye nem emelkedik jogerőre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Rengeteg a sérült.
A fejvadászok két év nyomozás után csípték el a dílert.
Soron kívüli eljárásban vizsgálódik az ügyészség.
Tizenhárom évvel ezelőtt szervezték az első békemenetet.
Energiaválságtól tart Kijev.
Izrael 15 palesztin holttestet adott vissza minden egyes izraeli túsz földi maradványáért cserébe.
A szlovák miniszterelnök követeli, hogy az EU minden eszközzel támogassa a budapesti békecsúcs mielőbbi megtartását.
PM Orban has called on Hungarians to join this year’s October 23 Peace March.
Az európai lakosság biztonságérzete drámaian romlik.
A mókás külsejű új Land Cruiser FJ Thaiföldön készül majd az ázsiai és a latin-amerikai piacok számára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.