„Az Igazságügyi Minisztérium mély megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Nemzeti Választási Bizottság elutasította a Szegedi Törvényszék kérését, és a bíróság kezdeményezése ellenére sem függesztette fel Czeglédy Csaba, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselő-jelöltjének a mentelmi jogát” – olvasható abban a levélben, amelyet Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára dr. Rádi Péternek, az NVB elnökének írt.
Az államtitkár a magyar demokrácia történetében példátlan esetnek tartja, hogy egyes politikai körök megpróbálják ellehetetleníteni az igazságszolgáltatás működését.
Völner Pál szerint az NVB ellenzéki delegáltjainak magatartása semmi másra nem alkalmas, csak a jogrendszerbe vetett bizalom rombolására, a jogállam megcsúfolására, ezért felszólítják az ellenzéki pártokat, hogy a törvények adta lehetőségekkel ne éljenek vissza, ne akadályozzák a bíróságokat a munkájukban.
„Magyarországon még nem volt példa arra, hogy köztörvényes bűncselekmény gyanúja esetén ne függesszék fel a mentelmi jogot. Ez elfogadhatatlan, a bűnüldöző szervek munkáját nehezíti és lehetővé teszi a gyanúsított számára, hogy bizonyítékokat tüntessen el, vagy az országból elszökjön” – olvasható a levélben.
Az ügy kapcsán arra is emlékeztet: Czeglédy Csabának az évekkel a választás kiírását megelőző cselekményen alapuló, a választási eljárással semmiféle összefüggésben nem lévő büntetőügyekben kell bíróság elé állnia – azaz esetének a mentelmi jog lényegéhez, szelleméhez nincsen köze. Emellett arra is felhívja a figyelmet, hogy a mentelmi jog nem alapjog, ahogy azt az Alkotmánybíróság is hangsúlyozta már – éppen Czeglédy Csaba ügyében, 2018-ban.
„Mindezekre tekintettel kérem Elnök Urat, hogy levelemet juttassa el minden párt küldöttjének. A magyar demokrácia és Európa jövőjének ügye ugyanis nem lehet néhány politikai hazárdőr játékszere” – zárja az NVB elnökének küldött levelét Völner Pál.
– Példátlan, hogy az ellenzék a köztörvényes bűncselekménnyel vádolt Czeglédy Csaba oldalára állt a bírósággal szemben azzal, hogy a NVB keddi ülésén az általuk delegált tagok visszautasították a bíróság kérését és nem függesztették fel az európai parlamenti képviselőjelölt mentelmi jogát – ezt már a Fidesz frakciószóvivője mondta szombati sajtótájékoztatóján Debrecenben.