Kövér László: Amortizálódik a demokráciába vetett közbizalom
Az MSZP Horn Gyula jelölésével arculcsapta a rendszerváltozás értékeit és céljait.
Az MSZP Horn Gyula jelölésével arculcsapta a rendszerváltozás értékeit és céljait.

Az elmebaj totális rémuralma jegyében a nőiség mindennapos meggyalázásának vagyunk tanúi.

A rendszerváltás utáni első szabadon választott Országgyűlés alakuló ülésére emlékeznek – közölte Kocsis Máté.
Aljas és veszélyes ideológia próbál teret hódítani a koronavírus árnyékában lopakodva.

Az igazságügyi miniszter Michael Roth Die Weltben megjelent véleménycikkére reagált.

Egy friss felmérés rámutatott, hogy a diákönkormányzatok többsége még ma is legfeljebb szabadidős programokat szervez, ahelyett, hogy valódi alakítója lenne az iskolai közéletnek.

Ha a digitális térre is kiterjesztjük a hagyományos értelmezést, akkor a Facebookon az állami szuverenitás legfontosabb jellemzőit mind felfedezhetjük.

A tervek szerint Donald Trump a frissen felépített krikettstadionban fog beszélni az egybegyűlteknek, amely büszkeség Indiának és feltehetően megerősíti a két ország közötti hagyományosan erős kötelékeket.

Kiemelten fontosak a nemzeti konzultációk, hiszen lehetőséget adnak arra, hogy a magyar társadalmat bevonják a döntési folyamatokba.

Ha egy politikus ígér valamit, majd pedig megvalósítja azt, az nem populizmus, hanem demokrácia – jelentette ki a magyar miniszterelnök Rómában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hogyan teremthetünk ünnepi hangulatot túlzások nélkül?

Az ünnepek is a kicsinyes politikai csatározásokról szólnak a XI. kerületben.

Az a Tóth Zoltán vehet részt az új szabályok megszövegezésében, aki Gyurcsány Ferenc pártjának színeiben indult el a 2018-as választáson.

Az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerint a háborúellenes gyűlések képesek a választók döntő többségét megszólítani.

Trump és Maduro konfliktusa új szintre lépett.

Takaicsi Szanae miniszterelnök környezetéből érkezett a politikai földindulást okozó javaslat.

Az indiai gazdaság nem csupán a rugalmasságát mutatja meg, hanem hatalmas újjáéledését is – emelte ki gazdasági elemző cikkében India magyarországi nagykövete, Anshuman Gaur.

Ebbe biztos beletörik a bicskája!

Az alábbi lista a napokban fia által meggyilkolt Rob Reiner legfontosabb és legemlékezetesebb rendezéseit gyűjti össze.

Vasárnap a rendező Marokkó játssza az idei torna nyitómeccsét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.