A kalauz örömhíre

Hazánkban 1946. február 1-jén kiáltották ki a köztársaságot. Ez az aktus nem jelentett valós köztársaságot és valós demokratikus jogokat, jogállamiságot. Ugyanis attól kezdve, hogy az első szovjet katona Magyarország területére lépett 1944. szeptember 23-án, Magyarország szovjet katonai megszállás alatt állt, így minden demokratikusnak tűnő kísérlet csak látszatintézkedés volt.

Tűzifát gyűjtők a Lánchíd romjainál a befagyott Duna jegén, 1946 Forrás: Fortepan

A Tildy-kormány számára a béketárgyalások szempontjából volt kiemelkedő jelentősége annak, hogy Magyarországnak milyen az államformája, és hogy a köztársaság kikiáltásával is bizonyítsa demokratikus jellegét. Tehát erős volt a megfelelni vágyás a Nyugatnak, ahogy ez a magyar történelem során többször is megfigyelhető. Illúzióba ringatták magukat a magyar politikusok akkor, amikor abban bíztak, hogy számítanak a demokratikus intézmények. Ez a szovjet megszállás alatt csak kirakatintézkedés lehetett a szovjet típusú diktatúra kiépítéséhez. De ez a politika így sem vezetett eredményre: az 1947. február 10-i párizsi békeszerződés, amely a második világháborút lezárta, nem vette figyelembe Magyarország igényeit, sajátosságait. A szovjet megszállók diktáltak minden téren.

Sulyok Dezső képviselő volt a parlamentben a köztársasági államformára vonatkozó javaslat előadója. Schlachta Margitot kivéve a képviselők egyöntetűen a köztársaság államforma mellett tették le voksukat. Schlachta ugyanis királyságpárti volt, hangsúlyozta, hogy a Magyar Királyság vallási alapon állott. Idézte Szent István intelmeit, majd Mária Terézia egyik törvényének indokolását. Felsorolta II. József a jobbágyok sorsának enyhítése érdekében hozott intézkedéseit, de ekkor Erős János független kisgazda képviselő közbekiabált: „Négyszáz éves Habsburg-uralom után nem lehet Habsburg-propagandát csinálni!” Schlachta Margiton kívül Eckhart Sándor bírálta a javaslatot, azzal érvelve, hogy a nemzetgyűlés nem jogosult a köztársaság kikiáltására, arról a népet kellene megkérdezni.

Parragi György független kisgazdapárti képviselő nyomatékosította: erős demokráciát akarnak, amely le tud számolni ellenségeivel. Ez a kijelentés nem kecsegtetett túl sok jóval, épp a köztársaság védelmének jelszavát használta fel ezután a kiépülő kommunista rendszer arra, hogy politikai ellenfeleit kiiktassa. Kossa István a vita lezárása után bejelentette, hogy Magyarország államformája köztársaság lett, amit a képviselők felállva, lelkes éljenzéssel és tapssal fogadtak.

Tűzifát gyűjtők a Lánchíd romjainál a befagyott Duna jegén, 1946
Fotó: Fortepan

A korra jellemző, hogy egy ilyen magasztos közjogi aktust éppen Kossa – aki eredetileg villamoskalauz, majd szakszervezeti és kommunista funkcionárius volt – hirdethetett ki, mivel ekkor ő volt a Nemzetgyűlés alelnöke. Ennek a döntésnek a meghozatalában nem a tömegek akarata érvényesült. A köztársasági elnök Tildy­ Zoltán lett, aki bár kisgazdapárti politikus volt, de ekkorra már a kommunisták kirakatbábujaként funkcionált. Nem is töltötte ki a négyéves köztársasági elnöki mandátumát, ugyanis a kommunisták 1948. július 31-én mondatták le, mivel vejét, Cholnoky Viktort koncepciós váddal letartóztatták.

A magyar sportélet is megünnepelte a köztársaságot 1946. február 1-jén: a korcsolyázószövetség 17 órakor jégünnepélyt rendezett. Két értékben bélyegsorozatot bocsátottak ki, és a posták aznap ünnepi bélyegzőt használtak. Az üzletek – kivéve az élelmiszer- és tüzelőanyag-árusító helyeket – 12 óráig tarthattak nyitva aznap. A kávéházaknak és vendéglőknek 1 óra és 4 óra között be kellett zárniuk. A rádió helyszíni riportban számolt be az eseményekről és a munkásság Kossuth téri nagygyűléséről. Aki nem megy el, arra súlyos következmények várhatnak munkahelyén.

„A nemzetgyűlés történelmi ülését nem jellemezte hideg, hivatalos fény, sok pompa és formalitás. De a hangulat emelkedettségét épp a harc tüze idézte elő. Harc kísérte a magyar köztársaság születését és e harc tüzében összekovácsolódott a nemzetgyűlés demokratikus többségének szilárd egysége” – a Szabad Nép kommentálta így az eseményeket. A kommunista pártlap már előrevetítette a többi párt szétzúzását, az egypártrendszer megteremtését ezekkel a mondatokkal.

Az 1946. évi I. törvénycikk iktatta be a köztársaságot mint államformát. Egyúttal a királyságra és a kormányzói intézményre vonatkozó jogszabályok hatályukat vesztették. A törvény kimondta, hogy az államhatalom kizárólagos forrása és birtokosa a magyar nép, amely a törvényhozó hatalmat az általános és titkos választójog alapján megválasztott Nemzetgyűlés útján gyakorolja. Mindezt a berendezkedő kommunista államhatalom természetesen nem tartotta be.

Az Országgyűlés 1946. március 11–12-én tárgyalta és fogadta el „a demokratikus államrend és köztársaság büntetőjogi védelméről” szóló törvényjavaslatot, amely rendelkezett arról is, hogy a demokratikus államrend vagy demokratikus köztársaság megdöntésére irányuló cselekményt elkövetőre akár halálbüntetés is várhatott. Tehát a demokratikus mázba csomagolt esemény valójában utat adott a diktatúrának.

Legismertebb példája ennek az úgynevezett Magyar Közösség-ügy, amelyet köztársaság-ellenes összeesküvésként határoztak meg, de a kommunisták arra használták fel, hogy koholt vádak alapján kiszorítsák a hatalomból ellenfeleiket. Kovács Bélát a Szovjetunióba hurcolták, Nagy Ferencet emigrációba kényszerítették, mindez a Kisgazdapárt széthullásához vezetett. 1946 februárjában rövid életű köztársaság jött létre, amelyet három év múlva felváltott a Népköztársaság, mely már nyílt proletárdiktatúrát jelentett.

Jelenlegi államformánk is köztársaság, 1989. október 23-án kiáltotta ki Szűrös Mátyás átmeneti köztársasági elnök. Ez az aktus abba a folyamatba illeszkedett, amelynek során a kommunisták próbálták hatalmukat átmenteni. Pillanatnyi kényes egyensúly következménye volt a köztársaság kikiáltása. Az emberek joggal tarthattak attól, hogy a rendszerváltoztatás folyamatában bármikor bekövetkezhet a visszarendeződés. Hogy 1989-ben a köztársaság kikiáltása mégis a valódi demokrácia záloga lett, az az 1990-es demokratikus országgyűlési választások eredményeinek köszönhető, Antall József kormányalakításának és a többpártrendszeren alapuló demokrácia megszilárdításának.

A szerző történész, társadalomkutató