Betagozódik a baloldal Gyurcsányékhoz
A baloldali pártok egyértelműen a DK tagozataivá váltak. Ugyanakkor Gyurcsány Ferencék megerősödtek.
A baloldali pártok egyértelműen a DK tagozataivá váltak. Ugyanakkor Gyurcsány Ferencék megerősödtek.

Óbuda-Békásmegyer egykori alpolgármestere kilépett a III. kerületi képviselő-testületből.

Újabb szintet ért el a választási kudarc óta zajló baloldali adok-kapok.

A Demokratikus Koalíció elérte, hogy Hiller István helyett a Gyurcsány-párt embere, Oláh Lajos legyen az új Országgyűlés egyik alelnöke.

Karácsony Gergelyt nem lepte meg a döntés, és állítása szerint nagyon örült neki.

Javaslata szerint nyár végére, lépcsőzetesen, osztott felelősséggel ez megvalósulhat.

A Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője szerint Csőzik László feláldozta Érd jövőjét a felesége, Bősz Anett politikai karrierje érdekében.

A Gyurcsány Ferenc által vezetett párt az egyetlen, amely 2010 óta folyamatosan növelni tudta a támogatottságát.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője és férje, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke is leadta már a szavazatát.

A Demokratikus Koalíció salgótarjáni jelöltje bizonyította, hogy nem a szavak és nem a számok embere.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Trump tervei az olajra fókuszálnak.

Az emberek nyíltan szembeszállnak a hatóságokkal, így pár szerencsés megmenekül az elhurcolás elől.

Nem szűnnek a harcok, egyre csak fokozódnak.

A fényvisszaverő mellény vagy nyakörv segít, hogy a söfőrök észrevegyék kedvenceinket.

Szilveszter előtt huszonkét vidám Celsius szaladgált a napon, s rettenetes problémákkal küszködtek: mit egyenek és mit igyanak?

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.