Továbbra is a baloldal csatatere a budapesti nagybani
A kistermelők közül sokan megunták a fővárosban uralkodó közlekedési káoszt és a magas helypénzt, ami baloldali politikusoknál landol.
A kistermelők közül sokan megunták a fővárosban uralkodó közlekedési káoszt és a magas helypénzt, ami baloldali politikusoknál landol.
A DK és a Jobbik sokat markolt, de keveset fog, a Párbeszéd pedig szinte csak „balos” körzetekben győzött.
A Demokratikus Koalíció elnöke úgy véli, hogy inkább róla kellene példát vennie más politikusoknak.
A Demokratikus Koalíció átnyomná a baloldalon a külhoni magyarok szavazati jogának elvételét.
A DK ismét a határon túl élő honfitársak ellen kampányol, mivel a párt miniszterelnök-jelöltje elvenné tőlük a szavazati jogot.
Gyurcsány Ferenc és felesége ismét arról beszéltek, hogy különböző forgatókönyvei vannak a baloldalnak a hatalom átvételére.
Azt hirdetik, nekik van a legtöbb jelöltjük a választásokra. A DK-s politikusok azt is megígérték, hogy ha rajtuk múlik, akkor 2022 után az alaptörvény a szemétben végzi.
A Demokratikus Koalíció elnöke a közösségi oldalán börtönbüntetéssel fenyegetőzött, amire válaszolt a Fidesz kommunikációs igazgatója.
A milliárdos Dobrev Klára figyelmét elkerülte a szocialista szövetségesük luxusnyaralása – emlékeztet a kormánypárt közleménye.
A Gyurcsány-párt politikailag rátelepedik a szombati melegfelvonulásra, és ez erősen megosztotta a támogatóikat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.