A bankok is nyertek a forintosítással
A Magyar Bankszövetség rendezvényén egyetértés alakult ki abban, hogy súlyos hiba volt korlátlanul engedni a devizahitelezést.
A Magyar Bankszövetség rendezvényén egyetértés alakult ki abban, hogy súlyos hiba volt korlátlanul engedni a devizahitelezést.

Bár a devizahitel-korszakot már maga mögött hagyta hazánk, devizahitelperek még mindig bőséggel indulnak a magyar bíróságok előtt.

Másfél évtizeddel ezelőtt még kevesen számoltak az esetleges következményekkel. A bankok öntötték a frankhitelt, mivel mindenki kizártnak tartotta, hogy valaha megugrik az árfolyam.

A devizahiteles ügyfeleknek fontos kérdés elemzéséhez fogott hozzá a Kúria bírókból álló szakmai testülete, a grémium ugyanis az árfolyamkockázat ügyében kezdett vizsgálódni.

A magáncsőd megfelelő megoldás lehet arra, hogy az egyébként vagyonnal, jövedelemmel rendelkező családok kilábaljanak anyagi nehézségeikből.

„Ha a szocialistákon múlott volna, akkor mára több százezer családot lakoltattak volna ki, több százezer család veszítette el volna végleg az otthonát” – írta közleményében a Fidesz.
Rogán Antal szerint akkor a fiatalok is könnyebben maradnak Magyarországon.
Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke úgy véli: a kormány a status quo, a fennálló helyzet megváltoztatására törekszik a hazai bankrendszerben.
Figyelembe kell venni a bankrendszer teherviselő képességét, de minket alapvetően egy erőteljes erkölcsi szempont vezérel – mondta Rogán Antal a Magyar Nemzetnek.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Azonnal segítség érkezett hozzá.

Elképzelni sem tudjuk, mire akarják használni a zsákmányt.

Éppen egy tálca süteménnyel igyekezett valahová.

A kiadványban Magyar Péterre jellemző eseményeket mutatnak be, a naptár azonban csupán áprilisig tart…

Tűz keletkezett egy olajfinomító közelében.

A pápa az egyház első vértanúja ünnepnapján Szent István közbenjárását kérte azoknak a keresztény közösségeknek a támogatására, amelyek a leginkább szenvednek a hitvallásukért.

A techmilliárdos a demográfiai statisztikákra reagált, amelyek szerint a belga fővárosban élő gyermekek mintegy háromnegyede nem európai származású.

Gazdag programmal vár mindenkit a Fonó a két ünnep között.

Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.

In an interview, Lutheran Bishop Peter Kondor spoke about how Christmas can become a true source of joy even for those who are lonely.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.