
- Magyar Nemzet
- diákok
diákok

A pedagógusokat és a tanulókat támogatja a digitális oktatásban az önkéntes mozgalom
Számos cég ajánlotta fel segítségét a digitális távoktatáshoz
Tovább javultak a diákok eredményei
Szövegértésből és matematikából is javítottak eredményükön a magyar diákok az országos kompetenciamérésen, a 8. és a 10. évfolyamosok az évtized legmagasabb pontszámait érték el.

Rekordmagas részvétellel zajlott a PÉNZ7
A 2020-as mottó az „Ötletből vállalkozás” volt, a diákok ehhez kapcsolódó játékos feladatokkal tehették próbára, fejleszthették alkotóerejüket, együttműködési és vállalkozói készségeiket.
Hazatérhettek a kórházi karanténba került diákok
Elviselhetetlenül viselkednek a migráns diákok a dán gimnáziumokban
Az érintett intézményekben elterjedt az aszociális viselkedés, az inkompetencia és a muszlim szélsőségesség, a tanárok pedig tehetetlenek.
Egy világ lassan véget ér
A legkeservesebb viták az új Nemzeti alaptanterv (NAT) eszmeiségével kapcsolatban dúlnak. Az új NAT nyilvánvalóan nem hiba nélküli. Számos pontját lehetne még csiszolni.

Indul a 200 ezer diák pénzügyi ismereteit erősítő Pénz7 programsorozat
A kormány pénzügyi tudatosság fejlesztéséről szóló stratégiájának legfontosabb célja, hogy megfelelő pénzügyi ismereteket biztosítson a magyar családoknak – hangsúlyozta Varga Mihály.
A kormány azt szeretné, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek
A 2,5 millió forint összértékű pályázaton ötfős csapatok jelentkezését várják, amelyek 11. és 12. osztályos diákokból és egy felkészítő tanárból állnak – mondta Schanda Tamás államtitkár.
Fontos híreink
Gyomorforgató kommentekkel búcsúztatják az elhunyt híradóst a Telex olvasói

Kivégeznék Orbán Viktort – nyomoz a rendőrség tiszás szimpatizánsok kommentjei miatt

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Kiderült az igazság a Nagykanizsán állítólag fej nélkül megtalált holttest ügyében
A rendőrség vizsgálja a történteket.

Fenyő Miklós emléke: nagyon úgy tűnik, hogy hihetetlenül látványos lesz az esti búcsú a Hősök terén
Hetvennyolc éves korában érte a halál a magyar legendát, ma tartanak gyertyagyújtást az emlékére.

Árulkodó vagyonnyilatkozat: Shell-részvényei vannak a Tisza fővárosi frakcióvezetőjének is + videó
„Bujdosó Andrea mondja el, mennyit keresett a háborún” – üzente Menczer Tamás.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Megújult a Magyar Honvédség helikopterflottája + videó
A cél Magyarország teljes területének védelme és a haderő folyamatos fejlesztése.
Külföldi híreink

Brüsszel bevédi Magyar Pétert
Egy mesterséges intelligenciával készült videó miatt aggódnak Brüsszelben.

A román kormányfő levélben figyelmeztetett
Az alkotmánybíróság január 16-án negyedik alkalommal is elhalasztotta az igazságügyi nyugdíjreformmal kapcsolatos döntést.

J. D. Vance: Washingtonnak lehetnek nézetkülönbségei Moszkvával, mégis lehetséges az együttműködés
„Szövetségek és érdekek mentén gondolkodunk”.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Megszólalt a sülysápi autó-és gyermektolvaj, hajmeresztő, amit állít
Elmondta, hogy szerinte mi történt.

Hungary FM: Paks II Officially Enters Construction Phase, Both Legally and in Practice
The first concrete was poured for the expansion of the Paks nuclear power plant.

Nem hétköznapi tendencia a panellakások piacán Budapesten
A külső pesti kerületekben a panellakások átlagos négyzetméterára megközelítette az egymillió forintot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
