Gyurcsány személye elfogadhatatlan
A DK-s nemzetellenes uszítás olyan súlyú bűn, amire egyszerűen nincs bocsánat.
A DK-s nemzetellenes uszítás olyan súlyú bűn, amire egyszerűen nincs bocsánat.
Egy higgadt kormányfői helyzetértékelésre a csúcsra járatott politikai perverzió pökhendi ostobasága a válasz.
Gyurcsány módszeresen készül a teljes ellenzék vezetésére, még ha nem is kormányfőjelölti pozícióból.
Az MSZP által kézivezérelt Hírklikk szerint Gyurcsány „hatalmas és súlyos” hibákat követett el.
A DK online formában tartotta meg nagygyűlését a koronavírus-járvány miatt.
Helyi sajtóértesülések szerint a baloldali újságíró havi 740 ezer forintot vihet haza.
Távozott egy érdi képviselő a DK-ból, míg a város alpolgármestere az MSZP-t cserélheti a Gyurcsány-pártra.
Az ellenzéki összefogás jelöltje „tetűcsúszdásoknak” titulálta a pajeszt viselő ortodox zsidókat.
Vidnyánszkyt és Nemcsákot tehetségtelenezték a két nagy Vas utcai tüntetésen Máté Gáborék és tanítványaik.
„Igazság, erő, felemelkedés – együtt tesszük naggyá a Kárpát-medencét” elnevezésű kampány nagy visszhangot váltott ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Új finanszírozási modell segíti a Műegyetem fejlődését.
Gólgazdag és fordulatos meccset vívtak a felek.
A Chelsea gyorsan vezetést szerzett a Flamengo ellen, de a brazilok a második félidőben fordítottak.
Elmaradt a Vérmező fejlesztése.
Európa nem fog tudni sokat segíteni Irán és Izrael háborújának ügyében – jelentette ki pénteken Donald Trump.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Európa nem fog tudni sokat segíteni Irán és Izrael háborújának ügyében – jelentette ki pénteken Donald Trump.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.