Magyar Péterhez pártolt Gyurcsány „O1G szekciója”
„Jelenleg az látszik, hogy a DK jövője Magyar Péter jövőbeni teljesítményétől függ.”
„Jelenleg az látszik, hogy a DK jövője Magyar Péter jövőbeni teljesítményétől függ.”
Pécsen a jelenlegi baloldali városvezetés létszáma kilenc főre csökkent, miközben sokkal többen állnak sorba a baloldalon.
Ez lett a vége a választási kudarcnak.
A DK–MSZP–Párbeszéd koalíció vezetői szerint már csak ők képviselik Magyarországon a baloldali centrumpolitikát és az Európai Egyesült Államok eszméjét.
Dobrev Klára Magyar Péter ellen buzdít.
A sajtó munkatársai Barkai László miskolci polgármesterjelöltet egy kampányfinanszírozási ügyben akarták kérdezni, feljelentés lett a vége.
Ellenzéki belharcok dúlnak Józsefvárosban.
Így zárja a kampányt Gyurcsány felesége.
Budai Gyula szerint a megnyert beruházásokból történő visszaosztásokból tartják fent az ellenzéki pártok klientúráját.
Az elemző szerint Gyurcsány tervének a lényege az volt, hogy a Demokratikus Koalíció egy Orbán-ellenes ellenzéki tömb vezetőjévé váljon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Felmerült a bűncselekmény gyanúja.
Huszonhárom embert szállítottak kórházba.
Számítunk a véleményére!
Megnéztük azt is, mi a helyzet a többi politikai párttal.
Megszólalt Moszkva.
A Kreml szóvivője megerősítette, hogy a csúcstalálkozó előkészítése „komoly munkát igényel”.
Azon gúnyolodott Weber, hogy az alaszkai csúcs sem hozott eredményt.
Rohamot indítottak a vállalkozások.
Hungary's Prime Minister posted a statement on his social media page about the planned meeting between Russian President Vladimir Putin and U.S. President Donald Trump in Hungary.
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Olaszországban adott exkluzív interjút.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.