Gulyás Gergely: A Gyurcsány család a hazugságnál csak a hatalmat szereti jobban
Dobrev Klára három éve még azt mondta: „A Jobbikkal soha, mert minden porcikám tiltakozik ellene.”
Dobrev Klára három éve még azt mondta: „A Jobbikkal soha, mert minden porcikám tiltakozik ellene.”

Érdekes, ahogyan Gábor György levezeti a diktátor ismérvét. Ki is volt 2006-ban a kormányfő? Csak nem Gábor György főnöke?

Az előválasztás közeledtével egyre kevésbé adnak a barátság látszatára a baloldali összefogás szereplői.

A DK-s politikusfeleség vagyonnyilatkozata szerint luxuskörülmények között él.

Ebből baj lesz!

Bács István kormánypárti képviselő tette meg a feljelentést, ám azt a rendőrség bűncselekmény hiányában elutasította.

Kiszelly Zoltán szerint Gyurcsány Ferenc „akár egy üveg narancslé látványos odébb helyezésével bármikor lesöpri a politikai showműsoráról” Jakab Péter mesterkélt közelségét.

A milliárdos Dobrev Klára figyelmét elkerülte a szocialista szövetségesük luxusnyaralása – emlékeztet a kormánypárt közleménye.

Feri meg nemsokára bemondja az ATV-ben, hogy Gergő körül fogy a támogatás.

A tizenöt tüntető békésen akarta kifejezni ellenérzéseit Dobrev Klára személyét és a 2010 előtti baloldali kormányzást illetően.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ha lesz békesség, akkor lesz szép jövő és szép új esztendő is 2026-ban – üzente a miniszterelnök.

Három történelmi egyház szent épületei is kormányzati forrásokból nyertek új arculatot a fővárosban.

Az inézet Márki-Zay Péter után Magyar Pétert tolja.

Lakástűzhöz, balesethez és szén-monoxid-mérgezéshez is riasztották a szakembereket.

Az elnök a közösségi oldalán tette közzé ünnepi jókívánságait.

Putyinnak üzenhetett az ukrán elnök.

A brit múzeum szerint ideje „dekolonizálni” a fehér szakállú jótevőt.

Many people may be able to relate to this.

A Budapest Jazz Club idén is különleges eseménnyel készül az év utolsó napjára.

Árrésszabályozás: mit hozott és mit nem az élelmiszerárakban?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.